Connect with us

Kerítésen innen

Dobrev Klára: amíg Orbán hatalmon van, marad a válság

Megosztás

Dobrev Klára úgy fogalmazott: „a megélhetési válság legfőbb okozója maga Orbán Viktor, és amíg Orbán Viktor marad, addig a válság is maradni fog. Ezért kell árnyékkormányt alakítani”

Dobrev Klára
Megosztás

A Magyarországon tapasztalható megélhetési válság legfőbb okozója Orbán Viktor miniszterelnök, amíg ő hatalmon van, a válság is marad – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője első árnyékminiszterelnöki beszédében vasárnap Budapesten.

Dobrev Klára úgy fogalmazott: „a megélhetési válság legfőbb okozója maga Orbán Viktor, és amíg Orbán Viktor marad, addig a válság is maradni fog. Ezért kell árnyékkormányt alakítani”

A politikus közölte, azért most alakítják meg az árnyékkormányt, mert azt látják, hogy ma sokkal messzebb vagyunk az európai Magyarországtól mint az elmúlt harminc évben bármikor. „A helyzet minden egyes nappal súlyosabb lesz, amit most látunk az az összeomlás kezdete” – jelentette ki Dobrev Klára hozzátéve, ha most nem lépünk, később már sokkal nehezebb lesz.

Dobrev Klára szerint a jó kormányzás nem csak az oktatásról, az egészségügyről, a bérekről és a nyugdíjakról szól. Felteszi a kérdést, hogy milyen országban akarunk élni, milyen út vezet oda.

Elmondta: az elmúlt időkben történelmi időket élünk, amikor minden megkérdőjeleződik. Szerinte nincsen a magyarok génjeibe belekódolva, hogy mindig a rossz oldalra kell állunk. A vezetők minden egyes alkalommal a bűnös oldalra állnak, de ez alkalommal nem hagyják, hogy ez ismét megtörténjen; erről is szól az árnyékkormány.

Dobrev Klára történelmi kérdésekben teljesen mást gondol, mint Orbán Viktor. Világosan látszik szerinte, hogy merre kell mennünk, ahogy Európa nemzetei is megértették, hogy sokkal erősebbek vagyunk, ha összekapaszkodunk. Együtt le tudjuk győzni a klímakatasztrófát, a gazdasági válságot, az új vírusokat, és a globalizáció miatti egyenlőtlenségeket.

Szerinte egy kormány sem teheti meg, hogy egyik eszmét a másik fölé helyezi, és a kormány pontosan ezt teszi; Magyarországról teljesen hiányzik egymás megbecsülése. Hozzátette, hogy ez lesz az árnyékkormány dolga, meg kell megmutatnia, hogy hisznek a demokráciában.

“Ha már szívdobogásokat akar hallgatni, hallgassa a pedagógusok szívdobogásást, mert ott van a magyar gyerekek jövője!”

– üzent Orbánéknak.

Hosszan beszélt az Európai Unióról, és hogy Magyarországnak ott a helye, mert erős barátokra van szükségünk. Ettől leszünk erősebbek mi is, ettől leszünk nagyobb biztonságban.

Az árnyékkormány

hazafias politikát

fog folytatni, és ez nem “sámánokat, szenteskedő papolást, a kipcsak vér keresését” jelenti.

Hanem azt, hogy a magyar embereket biztonságban tudja, hogy legyen jövőjük, hogy Magyarországot minden magyar otthonává változtassa, a jövőbe tekintsen, miközben ápolja a múlt örökségét. Hogy a fiatalok visszatérjenek, és újra büszkén lehessen külföldön magyarnak vallani magunkat.

Sok gondolják úgy, hogy a politika főszereplői a politikusok

De ez Dobrev véleménye szerint nem igaz, mert a pártok, a politikai közösségek azok, akik összefogtak az országért. Hasonlatokat is hozott: egy színész hiába jó, csak akkor tud jó színdarabokat alkotni, ha társulatban dolgozik. Ugyanígy a fociban is csak csapatként lehet nyerni.

“Erős, szervezett politikai közösségek fogja leváltani Orbán rendszerét, és felépíteni újra a magyar köztársaságot. A Demokratikus Koalíció erre készül.”

– mondta.

Politikai kultúrában is alternatívát kell mutatni. Dobrev árnyékkormánya nyitott lesz, bármely ellenzéki pártból várja a jelentkezőket. De a DK elindul,

nem vár tovább,

mert Magyarországnak erre van szüksége.

Forrás: Nyugati Fény / MTI

Friss híreink

Szerző