Connect with us

Blogbazár

Dobrev Klára tetemre hívja a Fidesz nőideál-képét?

Megosztás

A rádióban halottam, nem a királyiban, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, fogja vezetni a DK listáját az EP-választáson. Természetesen tudom, hogy majd sokan megszólalnak az ügyben. Ha eddig nem tették még meg. Ahogy minden „rendes” Fidesz-troll bele fog szállni minden vitába egy kis karaktergyilkolászás erejéig.

dobrev
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Személy szerint, Dobrev Klára eddigi megjelenései miatt, el tudom képzelni, hogy van saját véleménye a politikárólnk

Talán nem véletlen, hogy már közel két éve is felmerül a komolyabb politikai szerepvállalása. Azt is el tudom képzelni, hogy a saját politikai véleménye talán nem esik olyan messze a DK állásfoglalásaitól, hogy ne tudná az utóbbiakat, illetve az utóbbiakat is, képviselni. Miközben az eddigi megjelenéseinek a puszta ténye is jelenthetne némi kontrasztot a jelenleg hivatalos „first lady” láthatatlanságával összevetve. Ha nem tudnánk, hogy nagy néha Lévai Anikó is közszerepel. Amely közszereplések száma is megnövekedhet Dobrev Klára ellenzéki listavezetése nyomán. Ebben az esetben azonban lemoshatatlan lesz az, hogy a Fidesz lohol a kommunikációs események után. Letolt gatyában sprintet futva. Mert a saját hívekkel nyilván el fogják fogadtatni, hogy Lévai Anikó nem egyfajta kommunikációs revansként fog gyakrabban feltűnni a közképernyőkön. De valójában eddig sem nagyon a politikai önállóságával tűnt ki. Még akkor sem, ha gazdasági szakemberként a miniszterelnök talán a fasorban sincs a neje mögött.

De az sem kizárt, hogy még jobban „el fogják dugni” Lévai Anikót

Kihangsúlyozva, hogy konzervatívéknál a nők nem ugrálnak, hanem engedélyt kérnek orrot fújni. Ami kétségtelenül szimpatikus lesz sok szavazójuknak. Különösen, ha nem nők, illetve nők, de felmentést keresnek a saját tanult tehetetlenségükre. Miközben Dobrev Klára listavezetőnek jelölése egyértelműen kommunikációs hátrányba hozta a kormánypártot. A klerikális lobbiplatformját pedig különösen. Elvégre Semjén Zsolt nem is olyan régen diagnosztizálta betegnek azokat, akik nem teljesen értenek egyet a jelenleg regnáló magyar közhatalom lombik-szemléletével.

Kapcsolódó

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük