Connect with us

Kerítésen túl

Dobrev: lesz európai minimálbér, olyan, amiből meg lehet élni!

dobrev
Megosztás

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője legalábbis ezt állítja, mert szerinte az Európai Parlament szerdán nagy többséggel támogatta az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásokat.

Kétharmadosnál nagyobb többséggel…

Dobrev Klára csütörtöki, online sajtótájékoztatóján hivatkozásként azt mondta, hogy az Európai Parlament szerdán a kétharmadosnál nagyobb többséggel támogatta az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásokat. A politikus úgy fogalmazott:

az ajánlásokból hamarosan minden tagország számára kötelező jogszabályok születhetnek.

Hangsúlyozta, arra kérte a bizottságot,

hogy haladéktalanul dolgozza ki azt a módszertant, amellyel minden egyes uniós országban meg lehet állapítani, hogy mekkora a tisztességes megélhetéshez szükséges minimálbér.

Fel kell számolni a dolgozók kizsákmányolását, nem lehet megengedni, hogy nyolc órát dolgozó emberek ne keressenek annyit, amennyiből saját magukat és családjukat el tudják tartani

– jelentette ki Dobrev Klára.

Azt is elmondta, a jelentés sürgeti, hogy hozzák létre az európai egészségügyi uniót

Olyan minimumszabályokra van szükség, amelyek garantálják, hogy egy magyar ne kaphasson rosszabb egészségügyi ellátást, mint például egy holland

Arra is kitért, hogy az országok közötti különbségek leküzdésének érdekében a mostaninál sokkal többet kell fordítani az oktatásra és szociális kiadásokra, valamint arra is figyelni kell, hogy a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok minden tagállamban méltányos nyugdíjat kapjanak.

A politikus végül azt mondta,

felháborítónak tartja, hogy a Fidesz EP-képviselői nem támogatták a jelentés elfogadását.

Minderről Deutsch Tamás

OxyContin

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2020.10.22 16:08 at 16:08

    Dajcs azt mondja, amit a gazdája hallani akar. Szó nincs semmiféle adóemelésről,és vállalatok tönkretételéről.
    Van pénz mindenre, és remélhetőleg ’22 után nem stadionokra,veszteséges kisvonatra, és felesleges látszatberuházásokra fogja költeni az új kormány. A fidesz mérhetetlenül sok pénzt nyúlt le, és amennyit hülyeségekre költöttek ahelyett, ahová fontos lett volna. Nem véletlenül áll az országunk az utolsó előtti helyen Európa országai között. Ezt tudta produkálni a fidesz 10 év alatt

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük