Connect with us

Bulvár

Döcögős időjárás vár a hétvégén

Megosztás

Az időjárás soha nem hagy cserbe, mindig pontosan olyan mint amilyennek lennie kell. Fogadd el!

időjárás,
Megosztás

Ha modellezni kellene az ősz eleji időjárást, alighanem ez a hétvége lehetne a megfelelő. amikor az ember a „nyárból, az őszre” gondol, alighanem olyan időjárás jut eszébe mint ami ezen a hétvégén vár ránk.

Mozgó csapadékmező

Pénteken kelet, délkelet felé elvonul az 1. csapadékmező és annak felhőzete. – Az ország északnyugati felén már délelőtt felszakadozik, lecsökken a felhőzet, majd változóan napos-felhős idő alakul ki gomolyfelhőkkel. Reggel, a déli határvidéken még lehet zápor, de ezek hamar megszűnnek. – Keleten és délen eleinte még borús idővel indul a nap. A Tiszántúlon és a déli határvidéken még elszórtan esik záporeső, egy-egy zivatar is kialakulhat. Napközben ebben az országrészben is szakadozottá, gomolyossá válik a felhőzet, átmenetileg kisüthet a nap is, de még ekkor is előfordulhatnak záporok, délkeleten és a keleti határvidéken hevesebb zivatarok. Visszaesik a hőmérséklet, de nem lesz hideg. Jellemzően gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Az esti órákban inkább gyengén felhős égbolt várható jellemzőnek elvétve egy-egy záporral a keleti és nyugati országrészben. Keleten átmenetileg lecsökken, nyugaton még csak növekedni kezd a felhőzet. Éjszaka azonban újabb hulláma érkezik a csapadéknak nyugat felől felhősödéssel és heves esőkkel, zivatarokkal.

Szombaton a péntekihez hasonlóan kelet felé vonul a csapadékmező és annak felhőzete. Az ország északkeleti harmadán, illetve a keleti határvidéken, délelőtt még borús idő lesz esőkkel, zivatarokkal, majd délután már ott is gomolyos felhőzet melletti változó napsütésre fordul az idő. Már csak elvétve alakulhat ki záporeső. Ezzel szemben az ország nagyobb, nyugati, középső részén napsütésre, gyenge gomolyfelhőzetre, száraz időre készülhetnek az ottélők. Az ország ÉNY-DK irányú középső sávjában élénk, olykor erős lökésekkel is kísért ÉNY-i szél fúj. Este, keleten lecsökken a felhőzet, miközben nyugat felől ismét felhősödés várható, majd késő este, éjjel a Nyugat-Dunántúl térségében eső, zápor is kialakulhat.

Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!

A hőmérséklet jellemző átlaga

péntek reggel 12 – 17, péntek délután 22 – 28,

szombat reggel 13 – 17 fok körül alakul. –

Vasárnap is szeles marad az idő az ország középső sávjában. Emellett napos és erősen felhős időszakok, valamint területek váltakoznak. A felhősödésekből szórványosan, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és északon záporok, illetve zivatarok fordulhatnak elő. Mérsékelten meleg időben lesz részünk.

Na és a jövőhét?

Hétfőn túlnyomóan napos idő a legvalószínűbb, ekkor legfeljebb az északkeleti országrészben fordulhat elő elvétve egy-egy zápor.

Kedden, szerdán több lesz a felhő, de gyakran süt majd a nap, csapadék nem valószínű. Emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán délen már 30 fok körüli maximumokat mérhetnek az ottélők.

(Eumet)

Egy különösen finom őszi leves

Friss!

Szerző