Kerítésen innen
Dömötör Csaba havi 3.195.000 nettóért ígér Brüsszelben fülön csípett rosszakarókat – Fidesz EP-képviselő lett a közszolga
„A választmány jelölése alapján a Fidesz európai parlamenti képviselőjeként folytatom a munkámat. (…) A Magyarország jövőjét érintő politikai csaták nagy része Brüsszelben zajlik, így még nagyobb szükség van a nemzeti érdekek erőteljes képviseletére. akik az ország ellen dolgoznak, őket fülön fogjuk csípni. (…) Legyenek akár az új, akár a régi baloldal politikusai, szponzorai vagy lobbistái” – foglalta össze Dömötör Csaba, hogy mivel szándékozik öregbíteni hírnevünket az Európai Unióban.
Nagyratörő tervek, na azok nincsenek….
„Kormányzati megbízatását megelőzően több évig a brüsszeli Fidesz-delegáció munkáját segítette. Politikai pályafutása elején a Fidelitas külügyi kabinetét vezette, emellett két évig volt elnöke az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének”
-írta anyapártja közleményében. Az tokától bokáig megtisztelt érintett a közösségi oldalán is bejelentette új pozícióját, és kifejtette, hogy megtisztelőnek érzi, hogy ő erősítheti a magyar nemzeti hangot „egy olyan intézményben, ahol sokan akarnák ezt a hangot lejjebb csavarni”.
Akik tiszteletben tartják hazaszeretetünket és megadják a tiszteletet Magyarországnak, számíthatnak a szövetségünkre. De akik az ország ellen dolgoznak, őket fülön fogjuk csípni. Legyenek akár az új, akár a régi baloldal politikusai, szponzorai vagy lobbistái
– fejtette ki Dömötör. Hozzátette, hogy
állomáshelye változik, de a célja nem, ami egy „szuverenitását és biztonságát megőrző, önmagáért kiálló, gazdaságában gyarapodó Magyarország”.
Győrffy Balázs kollégájának köszönheti a lehetőséget
Emlékeztetőül:
„Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt.
A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult.
Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem.
Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, legfőképpen az érintettől. Szeretnék elnézést kérni a családomtól, az engem támogatóktól, a politikai közösségemtől.
Azok után, amit tettem, nincs helyem a közéletben. Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek.
Ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben meg kell tennem.
Szégyellem magam, még egyszer elnézést kérek az érintettől és mindenkitől, aki most csalódik bennem. Tettemért a közéleti felelősségen túl, természetesen minden jogi következményt is vállalok.”
Fidesz-gyorsreakció
„A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja! Győrffy Balázs EP-képviselő a múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredett egy hölggyel, és a vita tettlegességig fajult. Győrffy Balázs viselkedésére nincs mentség, aki ilyen vállalhatatlanul és elfogadhatatlanul cselekszik, annak azonnal távoznia kell a közösségünkből. Nem tűrjük az erőszakot, pláne nem a nőkkel szemben! Aki az értékeinkkel és a szabályainkkal szembe megy, annak nincs helye a közösségünkben.”
– áll a közleményben.
Csak úgy…
A tiszteletdíjak összegét az Európai Bíróság bírói alapilletményének 38,5%-ában állapítják meg, az európai parlamenti képviselők statútumában foglaltak szerint (10. cikk). Minden EP-képviselő azonos összegű tiszteletdíjban részesül.
Egy EP-képviselő havi tiszteletdíjának összege bruttó €10.377,43, nettó €8.088,03, az uniós adók és biztosítási járulékok levonása után (adatok 01.01.2024-től). A tiszteletdíjakat a Parlament költségvetéséből fedezik.
Mivel a tagállamok kiegészítő nemzeti illetékeket vethetnek ki, a végleges nettó összeg a képviselő származási országának adórendszerétől függ. (forrás)
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó