Trump segített a szüleinek adót csalni? Az elnök tagad!

Donald Trump amerikai elnök évtizedekkel ezelőtt segített a szüleinek, hogy dollármilliókat titkoljanak el az adóhivatal elől – írta este internetes oldalán a The New York Times. Trump ügyvédje hamisnak minősítette a cikkben foglaltakat.

A lap azt állítja, hogy Trump – aki a 2016-os elnökválasztási kampányban azt hirdette magáról, hogy önerejéből lett milliárdos, és ismert építési vállalkozó édesapjától csak kevés anyagi segítséget kapott – valójában az apjától örökölte a vagyonát. Ez – írta a lap – mai értéken számolva több mint 400 millió dollár volt, és úgy hízott ilyen nagyra, hogy Donald Trump és a testvérei a kilencvenes években a többi között gyanús adómegkerülési technikákat alkalmazva és fantomcég létrehozásával segítettek a szüleiknek a valós vagyonuk eltitkolásában.

A lap szerint az adóhivatal (IRS) nem szentelt különösebb figyelmet e manővereknek, így Fred és Mary Trump – az elnök néhai szülei – több mint egymilliárd dollárt tudtak tovább örökíteni a gyermekeiknek.

Charles Harder, Trump ügyvédje a lapnak küldött közleményben leszögezte: a cikkben megfogalmazott állítások “száz százalékig hamisak és rendkívül rágalmazóak”. Az ügyvéd közölte: senki nem követett el csalást vagy adóelkerülést, és “azok a tények, amelyekre a Times vádjai épülnek, rendkívül pontatlanok”. Az ügyvéd ugyanakkor fontosnak tartotta közölni azt is, hogy az üzleti ügyek részleteit, így az adóval kapcsolatos dolgokat is Donald Trump a testvéreire és adószakemberekre bízta. Harder aláhúzta továbbá, hogy a Trump család tagjai adószakemberekkel végeztették e feladatokat.

Trump testvére tagadja a vádakat, New York állam adóhivatala kivizsgálja az ügyet

A család nevében közleményt adott ki az elnök testvére, Robert Trump is. Leszögezte: az ajándékok, örökségek és ingatlanok után járó adókat időben befizették, és a család a továbbiakban nem kívánja kommentálni a húsz évvel ezelőtti történéseket. Robert Trump egyúttal az elhunyt szülők magánélete iránti tiszteletet kért.

A Fehér Ház szerint a The New York Times cikke félrevezető, a szövetségi adóhivatal pedig annak idején ellenőrizte és jóváhagyta a Trump család tranzakcióit. A CNBC televízió kedden este azt jelentette: New York állam adóhivatala megvizsgálja a The New York Times cikkében megfogalmazottakat.

Ricint tartalmazó borítékot küldtek az amerikai elnöknek

Ricint tartalmazó borítékot küldtek Donald Trump amerikai elnöknek – jelentette a Fehér Ház biztonsági szolgálatára hivatkozva több amerikai médium is kedden este.

A Fehér Házba még hétfőn küldték az erős mérget tartalmazó borítékot, amelyet azonban még azelőtt kiszűrtek, hogy bekerült volna az elnöki hivatalba. A borítékban lévő fehér port egyelőre a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakemberei elemzik, de feltételezéseik szerint kapcsolat lehet a Pentagonba küldött ricines levelek és a Trumpnak címzett boríték között.

Ricint tartalmazó levelek érkeztek a Pentagonba

Kedden ugyanis a Pentagon szóvivői bejelentették: hétfőn két, mérget tartalmazó boríték érkezett a védelmi tárcához, az egyik James Mattis védelmi miniszter, a másik pedig John Richardson admirális, a tengerészeti hadműveletek irányítója címére.

Christopher Sherwood, a Pentagon  szóvivője újságíróknak elmondta, hogy hétfő óta a tárcához érkező valamennyi levelet elkülönítették, egyenként vizsgálják át őket. Hozzátette, a levelek a minisztériumhoz érkeztek ugyan, de a postázó nem a főépületben található, ahol a miniszter irodája is van. Mattis egyébként Európában tartózkodik.

Robert Manning ezredes, a minisztérium másik szóvivője közleményben tudatta, hogy a ricines borítékokat a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elemzésre elszállította. Közleményt adott ki az FBI is, azonban csupán annyit közölt, hogy vizsgálják a mérget tartalmazó borítékokat.

A ricint rendkívül erős méregként tartják számon, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga. A szervezetbe jutva fulladást, hányást és belső vérzéseket okoz, végső soron halálhoz vezethet.

Kedden a Fox televízió azt jelentette, hogy Ted Cruz texasi republikánus szenátor houstoni irodájába szintén gyanús fehér port tartalmazó levelek érkeztek, két embert kórházba is vittek. A hatóságok azonban nem adtak tájékoztatást a fehér por mibenlétéről.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Az amerikai igazságügyi miniszterhelyettes Trump elmozdításán munkálkodott

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük