Kormányoldalon nem érik be azzal, hogy Donáth László lelkészt, -ahogy azt a Városi Kurír is megírta- Donáth Anna  momentum-alelnök, és EP-képviselő apját, mint szexuális ragadozót támadják, most ugyan ezt a bélyeget akarják rásütni a fiatal, friss házas politikusra is.


Semmi sem szent?

A kormánypárti fakenews-magazinok vezető orgánuma, ma ismeretlen szerző tollából azzal vádolta meg  Donáth Annát, hogy évekkel ezelőtt rávetette magát egy, az egyház szállásán dolgozó önkéntes lányra. A mocskos vádaskodást szándékosan nem ismertetjük, beérjük annyival ami Donáth Anna Facebookon közzétett válaszából kiderül:

“Semmi nem igaz a propaganda fantáziálásából

Meglepődve tapasztaltam, hogy friss házasként, pont a nászutam előtt vádolt meg azzal a Fidesz propaganda-gépezete, hogy szerintük még tavalyelőtt, édesapám munkahelyén egy lányt zaklathattam. Korábban azt hittem, Vona Gábor és az őt vádoló transzvesztita úr történeténél vadabbat már nem tud felböffenteni a kormánypárti propaganda, de tévedtem. Egyszer szívesen meghallgatnám, mi az oka annak, hogy e szerkesztőségek tagjai sem a kórházak életveszélyes állapotát, sem a bődületes korrupciót, sem a borzasztó elvándorlást „nem veszik észre”, ellenben van idejük és ihletük kedvenc internetes pornóvideóikat és engem, a Momentum alelnökét egy cikknek hazudott konfabulációban összekombinálni.

Elolvasva a történetet kijelentem, hogy semmi nem igaz az ott leírt cselekményből. Bárki is vagy te, aki ezt írtad rólam, nézz a lányod vagy az édesanyád szemébe, és képzeld el, hogy róluk írnak ilyet. Képzeld el, hogy az állami propagandagép őket veszi célba. Ilyen rendszert építesz a hazug írásaiddal.

Az olvasóknak ezzel szemben az igazságra van szükségük:

1. A levélmű alkotója szerint az eset tavaly előtt, egy keddi Sziget-napon történt. Abban az évben egyetlen alkalommal, egy Quimby-koncerten voltam a Szigeten, de még a megelőző pénteken, és utána sem Békásmegyerre mentem, a közelében sem jártam.

2. A fikció szerzője szerint „saját szállodaként” használtuk az intézményt. Ennek semmi értelme nem lett volna, hiszen mellette áll a családi házunk, a saját szobámba is mehettem volna. A levélíró állítólag már akkor is a szomszédunkban (!) lakott, és most is ott él – ha így lenne, ezt is tudná.

3. Őszintén nem tudom, mit jelent a „nem részletezem, de rám támadt!”-vád, pláne egy olyan cikkben, ami azzal indul, hogy a névtelen cikkírónak a névtelen levélíró „részletesen leírta’”, miként történt a képzeletbeli zaklatás. Biztos van olyan szennyes fantáziavilág, ahol a „nem részletezés” valami egyértelműen, nagyon perverz dolgot jelent, de sajnos nekem mégis muszáj megkérdeznem: mi a vád? Önök szerint pontosan, fizikailag mit csináltam?

4. Soha senkit nem bocsátottak el amiatt, mert tőlem „védett” másokat. Soha senkit nem is zaklattam, sem itt, sem máshol. Továbbra is a lehető legszigorúbban védi a Momentum teljes közössége a zaklatás áldozatait, ebben nem kötünk semmilyen kompromisszumot.

Ugyanígy hiszünk azonban abban is, hogy a leírt szónak súlya van,

azért vállalni kell a felelősséget. Ezért be fogom perelni a hamis történettel előálló propagandalapokat. Látni fogjuk, amint megszégyenülten állnak a bíróság előtt, válaszok nélkül, tények nélkül, valami homályos kitalációt védelmezve.

Végig fogom csinálni, és fizetni fognak a hazugságért.”

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ami a probléma! Apát és lányát megrágalmazzák. Ők viszont feljelentik a rágalmazót. Sajnos rövid távon nem érnek el célt, míg a fidesz a választásokra összpontosított. Nem érdekli, hogy elbukja sorra a pereket, elérte a célját, kevesebben fognak a Momentumra szavazni. Ezek a fideszesek olyan gazemberek, hogy csak vastag üvegen keresztül lehet mutogatni őket, mint a gorillákat!

  2. Ezt már rengeteg politikai ellenfelükkel, sőt éppen koaliciós partnerükkel is eljátszották, ez a fütyisz EGY ARROGÁNS, HAZUG, HITELTELEN SZERVEZET !

  3. Szégyen, hogy ezek a mocskok mit meg nem mernek tenni!!! És mi hagyjuk!! Ezt is, mert birka, hülye a magyar!!! De! az is egy nagy rakás szar aki – biztos sok pénzt elfogadva! – odáig süllyedt, hogy meg tudták fűzni a mocskok,hogy “hamisan valljon!”…. Egy rohadt pénzéhes szar lehet!!!

  4. Semmi nem fog történni, röhögve kifizetik a büntetést amit orbán közpénzből átutal a rágalmazó talpnyalóinak!! A céljukat elérték, erről fognak beszélni a fidesses szenny médiák és sötét ostoba szarházi híveik, a lényeg hogy elhintették és benne lesz a köztudatban! Ez a degenerált bűnöző dakota megmondta: A KORMÁNYNAK NEM AZ A DOLGA HOGY KORMÁNYOZZON HANEM HOGY AZ ELLENZÉKET A LEGKÉPTELENEBB VÁDAKKAL MEG KELL VÁDOLNI, ELLENSÉG KÉPET KELL GYÁRTANI, PATÁS ÖRDÖGÖT KELL A HORIZONTRA FESTENI…..STB, STB!!! Ezt a “bölcs eszmefuttatását” nyilvánosan pofázta az őt istenítő gonosz idióta érdek seggnyalói jelenlétében! A NET-en mindenki megnézheti! Hát így működik a fidesses náci falka, ez minden amit tudnak, miközben ezerrel rabolják szét az országot, és tesznek tönkre mindent amire ráteszik mocskos karmaikat!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét