Connect with us

Kerítésen innen

Donáth László ragaszkodott a nyilvános tárgyaláshoz – Tagadta a vádat

Megosztás

A büntetlen előéletű Donáth László ragaszkodott a tárgyaláshoz való jogához, nem fogadta el azt a 2021. február 19-én tárgyalás mellőzésével hozott büntető végzést, amely megállapította a vádlott felelősségét a testi sértés bűntettében, valamint folytatólagos elkövetett szeméremsértés vétségében.

Donáth László ragaszkodott a tárgyaláshoz - ezekben a percekben zajlik...
Megosztás

A büntetlen előéletű Donáth László ragaszkodott a tárgyaláshoz való jogához, nem fogadta el azt a 2021. február 19-én tárgyalás mellőzésével hozott büntető végzést, amely megállapította a vádlott felelősségét a testi sértés bűntettében, valamint folytatólagos elkövetett szeméremsértés vétségében.

A végzés 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki rá úgy, hogy a büntetés végrehajtását 2 év hat hónapra felfüggesztette

Donáth a tárgyalás megtartása iránti kérelmet nyújtott be, amit a bíróság elfogadott.

A vádirat szerint

a vádlott vezetői pozíciójával és hatalmi helyzetével visszaélve 2017 májustól kezdődően a sértettet – aki takarítónőként dolgozott az egyházi fenntartású csillaghegyi intézményben félreeső helyeken – munkavégzés közben több alkalommal akarata ellenére test szerte megérintette, szexuális tartalmú ajánlatokat tett neki. A sértett – a vádirat szerint – minden alkalommal visszautasította a vádlott közeledését, de a történteket – az utolsó esetet kivéve – nem jelezte munkahelyi felettesének.

Tanúvallomása szerint azért nem jelezte, mert „féltette egzisztenciáját” a vádlott vezető pozíciója miatt.

A pénteki előkészítő tárgyaláson

a vádlott, Donáth László evangélikus lelkész hozzájárult ahhoz, hogy róla kép- és hangfelvételt készítsen a sajtó, a sértett – a tárgyaláson farmerdzsekiben megjelent, rövid barna hajú, fiatal nő – nem járult hozzá se kép-, se hangfelvétel készítéséhez. A sértett a büntetőper tárgyalásain 2-es számú tanúként fog szerepelni, kérésére a neve sem hangozhat el. Az előkészítő tárgyaláson a sértett jogi képviselője bírói kérdésre nyilatkozatot tett arra vonatkozóan, hogy a sértett nem kíván a büntetőperben polgári jogi igényt előterjeszteni, vagyis nem kér sérelemdíjat.

A vádirat szerint a sértett egy másik alkalommal a takarítóeszköz tároló kocsit egy festmény előtt hagyta, annak ellenére, hogy ezt a vádlott korábban megtiltotta számára. Amikor a terhelt észlelte, hogy a sértett megszegte az utasítását, felelősségre vonta, majd megfenyegette, és két kézzel megfogta a nyakát, amit kis erővel rövid ideig meg is szorított.

Az okozott sérülésről látlelete készült, amely a sérülést nyolc napon belül gyógyulónak minősítette.

Donáth Lászlót két ügyvéd is védi a perben

Egyikük Bárándy Péter, volt igazságügyi miniszter, aki a bizonyítási eljárásban, a szeptember elejére kitűzött tárgyalási napokra az ügyben érintett egyházi intézményben dolgozók, illetve a büntetőeljárásban résztvevő szakértők tanúkénti meghallgatását indítványozta.

Bárándy Péter indítványozta a helyszíni szemle megtartását is, hogy a sértett a helyszínen személyesen mutathassa meg, melyek voltak azok a félreeső helyek, amelyeken a vádbéli cselekmények történtek.

A 2. számú tanú, a sértett jogi képviselője is egy intézményi dolgozó tanúkénti meghallgatását kezdeményezte, aki arról tud majd beszélni, hogy

„a lelkésznek a női alkalmazottakkal milyen viszonya van”.

VIA Index

Kapcsolódó

 

donáth

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Dr.Surányi Jenő

    2021.06.06 13:54 at 13:54

    A mitoo mozgalom valóban elszabadult, és elszabadult hajóágyú módjára eltakarította, aki az útjába került, és az érinetteket beszennyezte mindkét oldalon. Nincs jó megoldás szerintem.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük