Döntött a Mihályi vezette etikai bizottság Mihályiról – Hungarikum!

Miközben felmondott Gothár Péternek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), mert az intézmény etikai bizottsága a Kossuth-díjas rendező oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolta, azalatt a Mihályi vezette SzíDosz hasonló testülete ejtette főnöke ügyét.

Hungarikum!

az SZFE Etikai Bizottsága megállapította, hogy az egyetem vezetésének nem volt tudomása a korábban a rendező más intézményben megtörtént ügyéről, nem tudott továbbá semmilyen Gothár Péter által elkövetett etikai vétségről az egyetemen sem. Az SZFE-hez továbbra sem érkezett semmilyen etikai vétségre vonatkozó bejelentés.
Ugyanakkor a bizottság szerint Gothár Péter ügye következményeként súlyosan sérült az egyetem etikai kódexének jó hírnév megőrzésére szolgáló irányelve.

A bizottság javaslatának célja ezért az európai ismeretségű egyetem jó hírének és morális integritásának megóvása,

az oktatás zavartalan menetének mielőbbi helyreállítása, és az etikai vétségek kezelésére irányuló egyetemi eljárásrend iránti bizalom megerősítése volt.

“határozottan szét kell választani a magyar film- és színházművészetben létrehozott megkerülhetetlen életmű értékelését az emberi vétségek megítélésétől”,

és – mint fogalmaznak – Gothár Péter művészi munkája, szaktudása indokolttá tette több mint harminc éve tartó oktatói alkalmazását.

“Tanár és diák, rendező és színész viszonylatában (csakúgy, mint bármilyen más hierarchikus kapcsolatban) az alárendelt személyes méltóságát sértő bárminemű viselkedés teljességgel elfogadhatatlan, és nincs olyan művészi vagy pedagógiai cél, amely az ilyen határátlépéseket elfogadhatóvá tenné”

– emeli ki a közlemény.

“Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük, és szeretnénk a továbbiakban a jövő feladataira koncentrálni. Miközben új programok kidolgozásával azon leszünk, hogy az oktatási és munkakörnyezetet a lehető legbiztonságosabbá tegyük, szeretnénk, ha az SZFE dolgozói és hallgatói az oktatással és az alkotó munkával foglalkozhatnának. Ebben kérjük a sajtó és a közvélemény megértő segítségét”

A SzíDosz nem ilyen háklis a jó hírére

a SzíDosz elnökségi tagjaiból alakult Etikai Bizottság előtt az elnök, Mihályi Győző saját akaratából megjelent, válaszolt a kérdéseikre. Álláspontja szerint a levélíró feltételezései nem felelnek meg a valóságnak.

Az Etikai Bizottság közleményében jelezte, hogy a leghatározottabban elítél mindenfajta zaklatást színházban, és azon kívül.

„Ha bárkit, bármilyen zaklatás ér, sérelmével jogorvoslatért Bírósághoz fordulhat. Sérelmet szenvedett tagjainknak minden lehetséges eszközzel segítséget biztosítunk.”

Ezzel az Etikai Bizottság a tevékenységét lezártnak tekintik.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük