Sport
Dopping, dopping mindenütt
Most éppen a Brit Nemzetközösségi Játékokról küldtek haza két sportolót különös körülmények között – a hármasugró Rakesh Babu és a gyalogló Irfan Kolothum Thodi azért került bajba, mert csütörtökön egy takarító injekciós tűket talált a szobájukban. Az ügy azonban alaposabb kivizsgálást igényelne: és nem ártana legalább egy doppingtesztet elvégezni.
Mi történt? A takarító meglátta a tűt egyikük éjjeliszekrényén, egy pohárban, azonnal értesítette az illetékeseket, akik házkutatást tartottak és találtak még egy tűt (és hozzá tartozó fecskendőt is) Babu poggyászában. A Nemzetközösségi Játékok Szövetségének pénteki közleménye szerint a sportolókat azóta már meg is hallgatta egy testület, amely előtt nem tudtak elfogadható magyarázattal szolgálni, ezért nem csupán kizárták őket az eseményről, hanem arra is felszólították, hogy azonnal hagyják el az országot. A tájékoztatás kitér arra: a két sportoló egyformán azt mondta, nem tudja, hogyan kerültek a tűk a szobájukba, de „vallomásukban kitérő és zavaros válaszokat adtak”.
Ez a rendezőség hivatalos álláspontja, az indiai küldöttség vezetői viszont hevesen tiltakoznak az eljárás miatt, és jelezték, hogy fellebbeznek az ügyben. Szerintük ugyanis mindkét sportoló tagadta, hogy köze lenne ezekhez az eszközökhöz, illetve Babu elismerte a poggyászáról, hogy az az övé, de a tűről nem – mindketten azt állítják, fogalmuk sincs arról, hogy kerültek hozzájuk a tilalmas holmik. Mi több, egy harmadik sportoló is érintett az ügyben, a súlyemelő Vikas Thakur, aki egyébként bronzérmet nyert a játékokon – őt feltartóztatták a repülőtér felé vezető útján, átkutatták a poggyászát, drog- és doppingtesztet végeztek rajta, de éppen ez a teszt tisztázta őt: ártatlan volt mindenféle vegyi ügyeskedésben, el is engedték, mehetett útjára.
A BBC Sports tudósítása szerint a kulcskérdést Ravinder Chaudhry tette fel az ügyben, az indiai küldöttség vezetője: „Hat sportoló lakott abban a szobában. Babu eltiltását még értjük, hiszen ő elismerte, hogy a gyanús bőrönd az övé. De miért pont Irfant kellett eltiltani? A maradék öt közül bármelyik atléta egyaránt lehet gyanús!”
Úgy tűnik, habár brit nemzetközösségi játékokról van szó, a rendezőkből kiveszett Sherlock Holmes szelleme.
Egy általános doppingteszt mindegyik érintett atlétán elvégezve azonnal választ adna a kérdésre és megoldaná a helyzetet.
De ha fontosabb a szabály, mint a logika – ám legyen.
Szele Tamás
Szerző
Friss
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’