Blogbazár
Dr. Czeglédy Csaba: A börtönben is emberek dolgoznak – 1. rész
Az elmúlt időszakban többen is mondogattátok, hogy írjak könyvet a letartóztatásom alatt szerzett „élményeimről”. Még egy újságíró is megkeresett, hogy szívesen megírná helyettem, csak meséljek el minél több személyes szaftos részt, aztán ő majd kiegészíti. Írja Czeglédy Csaba.
Persze, ahogyan arról a hírek is szóltak
tavaly szeptemberben, októberben, volt egy kis feszültség abból, hogy „hirtelen” felfedezték, hogy sok könyv van a zárkámban, és hogy nem borotválkozok naponta, de én tudtam, honnan fújt a szél: az ügyészség egy hamis tanú vallomása alapján szeptember első napjaiban feljelentést tett a BV-nél dolgozó „ismeretlenek” ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt, ugyanis a hamis tanú azt vallotta, hogy én mobiltelefont vettem a bévésektől, és azt háborítatlanul tarthattam a zárkámban, ugyanis még csak biztonsági vizsgálatot sem tartottak nálam soha… Igen-igen, a kamera-megfigyelt zárkában tartottam egy titkostelefont, használtam, töltöttem, és ezt senki nem vette észre hónapokig…
Ezt követően fokozták a szigort velem szemben, és estek kissé túlzásba, amit persze rossz volt megélnem, de nem rájuk haragudtam miatta.
Mivel rendkívül érzékeny vagyok más emberek problémáira,
gondjaira, és a másikban mindig az embert látom, ezért a velem kapcsolatba kerülő bévésekben nem a felügyelőt, a tisztet, az altisztet láttam, hanem a Lacit, a Dórát, a Krisztiánt, a Karcsit, a Józsefet, a Zoltánt, a Krisztát, a Sút. Ők bár a világ egyik legellentmondásosabb melóját űzik, hiszen az a hivatásuk, hogy embertársaikat bezárva tartsák, attól még emberek. Nem az állam arctalan végrehajtói, hanem érző, húsvér emberek. Vannak gondjaik, bajaik, éreznek, örülnek, szeretnek. Van egy munkájuk, amit a körülményekhez képest megpróbálnak a legnagyobb tisztességgel elvégezni. A társadalom pedig nem nagyon figyel rájuk.
Elzárt világ az övüké, amelybe kevesek látnak bele. Korábban én is azt gondoltam, hogy kegyetlen egy hely a börtön, ahol lelketlen, kiégett, mások szenvedésében örömet találó smasszerok dolgoznak. Az élet megadta – bár nem kértem -, hogy egy új területet és új embereket ismerjek meg, és lássak egy büntetés-végrehajtási intézetet közvetlenül, a saját szemszögemből. Arra pedig hamar rájöttem, hogy valami nagyon nincsen rendben a BV-nél. Vajon miért fáradtak és ezért türelmetlenek, gondterheltek az ott dolgozók, miért vannak sokszor betegszabadságon, és miért tűnik úgy, mintha állandóan dolgoznának?
Erről majd a következő részben.
Szerző
