Kerítésen innen
Dr. Karsai Dániel: vereség Strasbourgban – Senki ne aggódjon, megyünk tovább!
Nem aránytalan az asszisztált öngyilkosság büntetőjogi tilalma. Ez a tilalom azon személyek esetében sem aránytalan, akik külföldön segítenék orvos asszisztálta halálhoz az érintetteket – így döntött a halálos beteg Karsai Dániel alkotmányjogász ügyében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
Kihírdettetett…
Az ítéletet honlapjukon hirdették ki csütörtökön tíz óra után. Vagyis kimondták: nincs olyan nemzetközi jogi eszköz, amely kötelezhetné az Emberi Jogok Európai Bíróságához tartozó tagállamokat az aktív eutanázia elősegítésére, és annak magyarországi tiltása nem sérti a betegek jogait.
„Az alperes állam (Magyarország) nem lépte túl a mérlegelési jogkörét”
– fogalmaztak.
Azt ugyan az ítéletben kifejtették, hogy a magas színvonalú palliatív ellátás, beleértve a hatékony fájdalomcsillapításhoz való hozzáférést, elengedhetetlen a méltóságteljes életvégi gondozás biztosításához. Ám a kérelmező, azaz Karsai Dániel nem érvelt azzal, hogy a számára elérhető palliatív ellátás ne lenne megfelelő vagy ő ne részesülhetne úgynevezett palliatív szedációban folyamatos szenvedései enyhítésére. Amennyiben az érintett visszautasítja a szedációt, az egy legitim személyes döntés, amely önmagában nem kötelezi a hatóságokat arra, hogy alternatív megoldásokat kínáljanak számára vagy legalizálják az orvos által asszisztált halált. Az EJEB megemlíti azt is, hogy felvetődött a különbségtétel azok között a halálos betegek között, akik életfenntartó kezelésre szorulnak, és megtagadhatják azt felgyorsítva ezzel a halálukat, és azok között, akiknek erre nincs lehetőségük. A bíróság szerint az orvosi kezelések megtagadásának joga összefügg az orvosi beavatkozásokhoz való szabad és tájékozott beleegyezés jogával, amelyet széles körben elismernek, a megkülönböztetés pedig objektív és ésszerű.
Karsai Dániel hozzáfűzése
„A Bíróság elutasította a beadványomat. Ez nagy csalódás. Most higgadtan többször el fogjuk olvasni a döntést a kollégáimmal. Azután beadjuk a Nagykamara eljárása iránti kérelmünket, melyre három hónapunk van. Senki ne aggódjon, megyünk tovább!”
– írta Facebook-oldalán a döntésre reagálva Karsai Dániel, aki tavaly ősszel lépett a nyilvánosság elé jelezve, hogy 2022 augusztusában ALS-t diagnosztizáltak nála. Az ALS nevű betegség során az orvostudomány számára ismeretlen okból az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, emiatt az izmok is, mely teljes lebénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fentieket teljesen tiszta tudattal kell végigélni. Hozzátette,
„az ALS rendkívül megalázó, az önállóságtól egyre jobban megfosztó élethelyzetbe sodor. A betegség utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, bármiféle tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül. A létezés ezen formája számomra mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz. Ebben a helyzetben szilárd meggyőződésem szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét.”
Ám Magyarországon a hozzá hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan kórban szenvedő betegeknek nincs erre lehetősége, ezért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A Bíróság, helyt adva a sürgősség iránti kérelmének tavaly novemberben meg is hallgatta Karsait.
Szerző
Friss
- 333.500 sok, vagy kevés? Gombócból az előbbi, de az Orbán-szavaztatásnak csúfolt cucc esetében?
- Megfejtve az éjszakai Orbán-rejtély
- Műsorváltozás: ‘…nem előbb, mint június 8.’ – Ez az új ‘pontos dátuma’ a magyar űrhajós startjának
- Gábor György: ‘vízumot kap a dollár, anyanyelvi igazolást kérünk az eurótól? A jen nyilatkozik szexuális orientációjáról és egyéb szuverenitássértő perverzióiról mielőtt átlépi a magyar határt?’
- Váratlan, de időszerű döntés, kiengedhetik Kiss László óbudai polgármestert az előzeteből
- Polt Péter Sulyok Tamásnál járt és, ha már ott volt, lemondott – Frissítve némi ‘Sulyoksággal’…
- Pörög a film: a HVG, a Telex, a 444, a 24.hu és a Partizán közös kiállása a sajtószabadságért
- Új ‘üzenőfalakat’ akar indítani Semjén Zsolt előterjesztésére a kormány
- Időjárás: tiszta bolondokháza
- ‘…Magyar pénzből szabad hazudni, külföldi pénzből viszont nem szabad igazat mondani’ – Ez Magyarország 2025-ben