Kerítésen innen
Dr. Komáromi: 720 ezer embernek nincs háziorvosa
562 üres családorvosi praxis van Magyarországon, ez azt jelenti , hogy közel 720 ezer embernek nincs családorvosa. A kormányfő szombaton arról beszélt, céljuk az üres praxisok megszüntetése és a praxisközösségek létrehozása. A DK egészségpolitikusa szerint ez önmagában nem megoldás. A részletekről kedden egyeztet a belügyminiszter és az Orvosi Kamara elnöke.
Manapság nem vonzó dolog háziorvosnak lenni!
15 éve nincs háziorvos a Baranya megyei Ibafán. Ugyanez a helyzet Dióskálon, de a Jász- Nagykun Szolnok megyei Tiszabőn sem találnak orvost 2004 óta. Csak néhány település arról a hosszú listáról, ahol a jelenleg 562 betöltetlen háziorvosi praxist található.
Orbán Viktor szombaton beszélt arról, hogy lesz pénz arra, hogy megoldják az ellátási problémákat. Mint mondta:
„A mi célunk az, hogy a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre. Üres praxis Magyarországon ne legyen, és a helyi ellátásnak a színvonala pedig emelkedjen. Ennek a pénzügyi feltételeit meg fogjuk teremteni.”
A praxisközösség nem jelent megoldást
„Itt látszik, hogy tavaly januárban még csak 406 üres praxis volt.”
– Komáromi Zoltán szerint egy év alatt több, mint 20 százalékkal emelkedett a betöltetlen háziorvosi állások száma Azt is mondta: Magyarországon senki nem akar háziorvos lenni, így önmagában a praxisközösség nem jelent megoldást.
„Nem véletlen, hogy 560 üres praxis van, 720 ezer embernek nincs jelenleg háziorvosa, és az, hogy a meglevő 6000 háziorvost megpróbáljuk csoportokba szervezni, úgy hogy ők ezt nem szeretnék, vagy nem tudják megoldani ezt a helyzetet, ez nem fogja megoldani a problémát.”
– fejtette ki Komáromi az ATV Híradónak.
Mi kellene? Pénz és a szakmai feltételek…
A Háziorvosok Online Szervezetének alapítója szerint újra vonzóvá kell tenni a háziorvosi szakmát. Ehhez meg kell teremteni a szükséges anyagi és szakmai feltételeket. Így bővíteni kell a jogosítványukat, hogy pl. a háziorvosok ne csak adminisztratív feladatokat lássanak el. A praxisközösség szerinte egy előremutató szakmai irány, amit támogatnak ugyan, de csak opcionálisan.
„A praxisoknak a gazdasági és szakmai önállagát meg kell hagyni. Meg kell erősíteni az egyéni praxisokat és biztosítani kell, hogy a praxisokban kigazdálkodható legyen az a bértömeg, ami az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó kollégák bérével megegyező mértékű.”
– nyilatkozta Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója.
Az egyeztetések jövő héten kezdődnek
Pintér Sándor, belügyminiszter kedden találkozik a Magyra Orvosi Kamara elnökével. A Kamarát a portál is megpróbálta szóra bírni, de
elfoglaltságra hivatkozva nem nyilatkoztak.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?
Kovács+Béla
2020.10.12 09:16 at 09:16
A foci se megy a /királynak / , miért pont az egészségügyhöz értene ? 15-25 halottért az inzultációs kérdőív ” szakértő ” kittöltői felelnek ? Talán ha a legkisebb lánya …………… ?
Takács Antal
2020.10.16 08:36 at 08:36
A kormány ezt meg se hallja! Tehát ezért még egy na és-re se telik! 700 ezer kiment, 700 ezernek pedig nincs. Mi lenne ha haza jönnének?