Connect with us

Kerítésen innen

Dr. Kunetz: a mentőknél a „kiérkezési időt” nem a hívástól számítják….!

mento
Megosztás

Az Országos Mentőszolgálat országosan 10,88 perc alatt ér ki a sürgős esetekhez, a 15 percen belüli kiérkezési arány pedig 82 százalékos – írta Rétvári Bence. Dr. Kunetz szerint a nyugalomra semmi ok!

Digitális időbélyeg

Rétvári Bence szerint a 2018 végén bevezetett digitális időbélyeg lehetővé teszi ugyan, hogy folyamatosan ellenőrizhető és vizsgálható legyen a kiérkezési idő, a részletes adatokat mégsem osztotta meg Lukáccsal. Annyit közölt csupán, hogy

az utóbbi években folyamatosan javult a sürgős esetekben a kiérkezési idő, ami a kormány fejlesztéseinek köszönhető.

2018 végéhez képest, amikor a 15 percen belüli kiérkezési arány még 78 százalék volt, egyetlen évvel később ez az adat már 4 százalékot javult, így jön ki a 82 százalék.

Dr. Kunetz Zsombornak, aki testközelből ismeri a frankót,

egészen más a véleménye. Közösségi oldalán így fogalmazott:

„Tegnap az Index megjelentette Rétvári Bence államtitkár válaszát arra kérdésre, hogy

„Miként alakul a mentők kiérkezési ideje megyénként?”

Rétvári válasza:

„a jelenlegi 15 percen belüli kiérkezési arány 82%”

A kiérkezési idő alatt azt az időt értjük évtizedek óta, ami a hívástól azaz a bejelentés kezdetétől a kárhelyre való kiérkezésig eltelt. A világon mindenhol ezt az adatot mérik.
Nem úgy ám itthon!

A Mentőszolgálat mára ezt sajátosan értékeli

Ugyanis a Népszava közérdekű adatigénylésnek köszönhetően az derült ki, hogy

„kiérkezési időt nem a hívástól számítják, hanem a mentőgépkocsik indulása és a helyszínre érkezés között rögzítik.”

Tehát ez az idő a Mentőszolgálat vezetése szerint onnantól számítódik, amikor már van szabad mentőegység, akit küldeni lehet

Az eközben vérző sebbel, infarktussal, Stroke-kal, vagy balesetben eszméletlenül fekvő beteg vár, akár fél órát, egy órát is, amíg a megfelelő mentőegység meg nem kapja a címet.

Na, onnantól tudnak odaérni 82 százalékban 15 percen belül.

De a kiérkezéssel minden rendben van. Apró adalék, nincsen egy hónapja annak, hogy a Mentőszolgálat jelek szerint meglehetősen kreatív főigazgatóját ismét öt évre kinevezték. Ciklusa végén is minden rendben lesz bizonyára, még akkor is, ha a mentőellátás virtuálisan, majd egy szimulátoron történik meg.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük