Connect with us

Blogbazár

Dr. Kunetz: a mentők és az ő sajátos időszámításuk

mentok
Megosztás

Két napja azt nyilatkozta a Mentőszolgálat főigazgatója, hogy 24-48 órán belül kiérkeznek COVID mintavételre a mentők. Azt felejtette el hozzátenni, hogy általában és vidéken. Budapesten és Pest megyében ennél sokkal rosszabb a helyzet – írta közösségi oldalán Dr. Kunetz Zsombor.

Tegnap egy nem reprezentatív felmérést csináltam egy zárt orvosi csoportban

-folytatja Dr. Kunetz.

Hetven háziorvos válaszolt

arra a kérdésemre, hogy mi a tapasztalatuk, mennyi időn belül érkezik ki a mentő mintavételre.

A válasz nem volt meglepő, vidéken nagyon sokan azt válaszolták, hogy 24-48 órán belül kint is van a mentő, míg volt olyan eset is, ahol a reggel 8:30-kor megrendelt mintát 14:00-kor már le is vették.

Itt az eredmények is viszonylag gyorsan 2 napon belül megvannak, általában, azaz ahol nincs terhelés ott már három-négy nap alatt is kiderülhet, hogy valaki fertőzött-e, vagy nem.

Nem így áll a helyzet Budapest és Pest megyében,

itt sokszor 5-6 napot is kell várni a mintavételre, míg máskor meglepően gyorsan, akár 24-48 óra alatt is sikerül megugrani ezt a feladatot. Igaz többször vidékről felvezényelt mentőegység segítségével.

Mégis az esetek felében-egyharmadában jelentősebb késéssel dolgozik a rendszer, már ha dolgozik. Ez persze a minták feldolgozását is tovább kitolja, ami megint csak ebben a régióban nem a legfényesebb, így

előfordul olyan eset is, hogy míg kiderül, hogy a beteg COVID fertőzött volt-e már meggyógyul, panaszmentessé válik.

A mentők magyarázkodása

pedig, egyszerűen értelmezhető abból az aspektusból is, hogy a mentőfeladatokhoz való botrányos kiérkezési idejüket (azt a 15 percet, ami már rengeteg helyen 8) azzal magyarázták, hogy

ők másképpen számolják azt, mint ahogyan a világon máshol szokás, nem a bejelentéstől a kiérkezésig, hanem a feladat mentőgyeséghez szignálásától a kiérkezésig, addig míg a mentőegység megkapja az a másfél óra várakozás nincs.

Ennek tükrében könnyen elképzelhető, hogy a főigazgató ezt is másképpen számolta,

egy nap a Vénuszon ugyanis 243 földi napnak felel meg. Így nem kizárt, hogy ezt az időszámítást húzta rá az állításaira.

De hogy érthető legyen milyen problémával nézünk már most szembe, itt vannak az idézetek:

“Négy nap után mentek a beteghez, aki poz.lett. De addigra már kezdett javulni”

“Teljesen random, van akihez két napon belül kimentek és 24 órán belül volt eredmény, van olyan akit 4 nap után felhivtak hogy ma jönnek nem jöttek, azóta eltelt még 4 nap azóta sem, van olyan akihez 10 napja nem mentek, nem is hívták, ellenoriztuk tévedésbõl 2x is elkuldtuk ugyanazon a napon a kerolapját e mailben OMSZ ot felhivtuk telefonon azt sem tudták megmondani hogy látják e a listában, mondtuk ok, akkor szeretnénk lemondani, mert a beteg közben maga leteszteltette magát, az eredmény pozitív lett így már nem kell menni Valasz: lemondani sem tudjuk, a beteg majd mondja le maga ha hívják mintavetel ügyében slusszpoen betegem 2 nap után maga hívta fel az ÁNTSZ t hogy van e valami teendője neki illetve a vele egy háztartásban élő családjának Valasz át tudná küldeni a teszt eredményét mert az ÁNTSZ sem tud róla pest megye”

“Van olyan betegem, akinek elsején kértem, 10-én vették le és máig nincs eredmény. Más betegeimnél is sajnos hasonló a helyzet.”

“Teljesen random, volt, akinek másnap volt eredménye is, volt, akihez 5 nap után sem jutottak el… Pest megye”

“Nálam a múlt héten 6 nap alatt sem értek ki. Budapest. Azóta nem kértem”

“Teljesen random. Növekvő tendencia, augusztusban még 24 órán belül telefon és tesztelés, 3-4 napon belül eredmény. Mostanra eljutottunk oda, hogy a betegnek kell bemennie a mentőkhöz… Budapest/Pest megye”

“Nálunk az ÁNTSZ adja le az igényt a mentőknek, közvetlenül nem kérhetjük”

“Orvoskolléga 7-én kért tesztjét 10-én vették le, eredmény még mindig nincs. Már kutya baja, csak így nem dolgozhat. Ha meg poz már semmi értelme a kontaktuskutatásnak, tehát a tesztnek sem.”

“Múlt héten hétfőn megrendelt első PCR-re csütörtökön érkeztek.Kapacitás hiánya miatt ott tartunk, hogy már a beteget hívják mintavételre Bp.-re. (Pest megye)”

“Pest megye. Mintavétel ált. 48 óra, de előfordult, hogy nem történt meg, csak második kérésre, 1 hét után. Eddig kérést követő 5. napon láttam az eredményt. Ma viszont még nem voltak fenn a 09.07én megkért tesztek leletei. Így nem sok értelme van. Egy pénteken leadott kérésre ma felhívta az Omsz a beteget, hogy menjen be egy központi mintavételi helyre, állítólag 24 h- n belül lesz eredmény”

“Előfordult, hogy mintavétel közben a mentős azt mondta a páciensnek, hogy felesleges ez a cécó, úgyis negatív lesz, nincs is járvány.

„Nagyon változó. Volt, hogy pár órán belül mentek mintát venni, de van olyan akinek múlt kedden kértem a mintavételt, szombaton voltak, de még mindig nincs au eesztben lelet. Szinte használhatatlan a rendszer. Egy orvos kollegano már 25 napja van betegallomanyban, lassan 2 hete teljesen jól van.”

“Hozzáteszem h volt betegem 4 darab a mult heten, ( 3 csutortok, 1 pentek) akikhez mai napig nem menteknem is jelentkeztek ….ebből szoros kontakt -tehat karantenban 1 beteg… tunetes 3 beteg) ujra leadta ma!! Kupleráj”

Forrás

koronavírus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük