Dr. László Imre az eszével dönt, ám a szívével él – Közös jelölt Újbudán

Dr. László Imrével tizenegy esztendeje készítettem az első interjúmat. Akkor a Szent Imre Kórház igazgató főorvosa volt. Az egykor halálgyárnak „becézett” kórházat ekkorra bátran keresték föl a betegek. Ősszel őt jelöli az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP, a Momentum és a Jobbik polgármesternek a budapesti XI. kerületben.

Részleges pályaív

De haladjunk sorjában! A kórház-igazgatást követően már a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjével, egészségpolitikusával beszélgettem. Most ismét faggattam, mert – ellenzéki remények szerint – egy újabb „pályamódosítás” előtt áll: az őszi önkormányzati választáson az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum közös polgármester-jelöltje a budapesti XI. kerületben.

Fideszes költekezés Újbudán

– Nem lesz egyszerű dolga. A kerület fideszes önkormányzata – úgy tűnik – meg kívánja vásárolni az itt élők voksait. Mint azt a Városi Kurír is megírta, mindenkinek ingyenes ajándékcsomaggal „kedveskedik” – habár ennek értéke nem éri el az ezer forintot.

– Tegyék! Engem leginkább az érdekelne, hogy az ajándék ára honnan van. Hiszen a XI. kerület – vagy ahogy néhány éve nevezzük, Újbuda – a főváros legnépesebb kerülete. Lakóinak száma 200 ezer körül van. Miből telik az önkormányzatnak ekkora összegre? De ezt a kérdést feltehetném más, a választási kampánnyal összefüggő kiadásra is. Például honnan szedték az árát annak a – minden háztartásba eljuttatott – drága, merített papírra nyomtatott, számos képpel illusztrált füzetnek, amelyben fideszes képviselők, Simicskó és Hoffman Tamás tevékenységét értékelik, ám az egykori szocialista polgármestert – akinek Újbuda sokat köszönhet –, Molnár Gyulát, „természetesen” meg sem említik. Ez a füzet többe van, mint az én teljes kampányom.

Nem mellesleg a kerület újságja sem említ senkit és semmit a fideszeseken kívül. A legutóbbi számban kilenc fotó volt Hoffman Tamásról. A címlapon is ő van – ismerve a jelölttel együtt  lefotózott gyerekek és kutyák kampánysikerét – természetesen kutyával. Sajátos az ő története. Mikor hatalomra került, számos stiklit követett el. Az elején még adott a látszatra, De ma már meg sem magyarázza, nem indokolja a fideszes ügyeket. A legnagyobb baj az, hogy  a kerület az ő ideje alatt nem fejlődött igazán. Abból élt, amit elődje Molnár Gyula teremtett. Visszatérve az ajándékcsomagra, aki átveszi, annak alá kell írnia egy ívet: névvel, címmel, telefonszámmal. És lám, máris bővül a Kubatov-lista!

Világcsúcs-beállító súlyemelőből orvos, orvosigazgatóból politikus

– Beszéljünk egy kicsit a múltról, a kezdetekről!

–1972-ben fejeztem be az egyetemet. Dolgoztam belgyógyászként, kardiológusként, de nem szakvizsgáztam belőle. Az én területem már 1976 óta a szervezés. Szakvizsgám egészségügyi szervezésből, valamint katona- és katasztrófa orvostanból van. Az egészségügynek Leningrádban volt egy vezérkari akadémiája, amit szintén elvégeztem. Aztán szereztem még egy diplomát a közgázon, egészségügyi menedzser szakon. Tíz évig voltam a Szent Imre Kórház – lánykori nevén Tétényi úti Kórház – igazgató főorvosa. Előtte 29 esztendőn át, egészen 2001-ig katonaorvos voltam, különböző beosztásokban. Utoljára – egészen addig, míg nyugállományba nem kértem magamat – a Központi Honvéd Kórház főigazgatójaként dolgoztam, majd – már nyugállományban – a Szent Imre Kórház igazgató főorvosa voltam, amíg az Orbán-kormány le nem cserélt egy „csapattagra”. Munkámat – még a menesztés előtt – a főváros Pro Urbe díjával is elismerték.

Hittem édesapámnak

Tudom, ma már nehezen hihető: én bizony egykor súlyemelő voltam. Ifjúsági válogatottként még 1965-ben nyomásból világcsúcsot állítottam be. Egyetemistaként viszont már nem sportoltam. Én ugyanis sohasem hittem abban, hogy két olyan komoly dolgot, mint a tisztességes tanulás és a versenysport, egyforma intenzitással, egyformán jól lehet csinálni. Meg aztán az édesapám, akit nagyon tiszteltem, azt mondta nekem, hogy „fiam, a sport csak pünkösdi királyság”. Hittem neki, és búcsút mondtam a sportkarriernek. De nem magának a sportnak, hiszen sportvezető voltam. Ebben a minőségemben hét olimpiára – többek között Atlantába, Sidneybe, Athénba és Barcelonába – utazhattam el. 1992-től 2001-ig én voltam a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke. Őszintén szólva, annak külön örülök, hogy nem voltam részese a dopping-botránynak.

Érdek nélküli szolgálat

– Ön napjainkban a Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetjének vezetőjeként, és országgyűlési képviselőjeként folytatja az igencsak reménytelennek tűnő küzdelmet. Parlamenti képviselő, a DK elnökségi tagja. Mi vitte rá, hogy ismét váltson?

– Furcsa, de szinte egyszerre keresett meg a polgármester-jelöltség ötletével Lakos Imre a DK-ból és Molnár Zsolt az MSZP-ből. Az érvrendszerük is hasonló volt. Mindkettőből elsősorban azt szűrtem le, hogy segíteni kell. Ahogy orvosként, kórházigazgatóként is ez volt számomra a legfontosabb. Tudok nemet mondani, ha kell. Dönteni az eszemmel döntök, ám a szívemmel élek. Ezért sokszor nagyon megvisel a kénytelenségből kimondott „nem”. Egész életemben érdek nélkül szolgáltam. Először a betegeket, aztán mindazokat, akiknek voksai alapján parlamenti képviselő lettem. Ha polgármester leszek, érdek nélkül fogom szolgálni a kerület lakosait.

– Bevallom, amikor megtudtam, ki az ellenzéki pártok közös jelöltje, azon gondolkodtam, mi vihette rá, hogy győzelem esetén otthagyja a parlamenti képviselőséget. Bár azt hiszem, sejtem. Annak idején megkérdeztem Öntől, ha valamiért döntenie kellene, mit választana.

– Mindenképpen a kórházi munkát folytatnám, nem a politikusit – mondta. –  Nagy nosztalgiával gondolok a gyógyításra. Ám ma már nem tehetném meg, hogy gyógyító orvos legyek, hiszen évtizedek estek ki aktív gyógyítás nélkül az életemből. Igyekeznék minél többet javítani a betegek ápolásának körülményein. Mert ami ma van, arról jobb nem is beszélni! Mindenki tud jónéhány elborzasztó történetet ezzel kapcsolatban. Nagyon nehéz egy alulfinanszírozott rendszerben működőképes kórházat „csinálni”.

Harcolni kell!

– Ha ősszel polgármesterré választják, akkor is tartja magát ahhoz, ami annak idején a kórházigazgatói irodája falán hívta föl magára a figyelmemet?  A századokkal ezelőtt élt orvos-teológus – Friedrich Oetinger – írta, és miután nekem nagyon tetszett a mondat, feljegyeztem magamnak és eltettem. Így szólt: „Adassék nékem annyi lelkierő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok, és bátorság ahhoz, hogy mindazt megváltoztassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük.”

– Talán annyit tennék hozzá, hogy amit az adott politika miatt nem tudok megváltoztatni, az csakis időszakosan lehet igaz, és harcolni kell, hogy ez az idő minél rövidebb legyen.

 

Körmendi Zsuzsa

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük