Drága magyar véreim! És ti többiek, mind! Kiáltvány a Kolostorból – Álhírtudósítónk jelenti!

Vasárnap reggelre kelvén eszembe jutott, hogy ideje szembe nézni a dolgok lényegével, így azt a határozatot hoztam, hogy immáron nyugalmat akarok az én népemnek. Itten van a nyakamon a gondok sokasága, például mindjárt elsőnek ez a fránya koronavírus-járvány.

Úgy gondolom, nem helyes,

ha a kórság terjedésének pontos, részletes adataival terhelem az én jó magyarjaimat, legyen elég annyi, hogy fegyelmezetten tartsák be a védekezési utasításokat, aztán a betegek száma vagy emelkedik vagy csökken, mikor hogy. A lényeg, hogy higyjenek nekem. Az ellenzékiek meg nyammogjanak, amit akarnak.

Védőoltást pedig az kap, akkor, kap, ott kap, aki, amikor és ahol kaphat, már ha lesz elég vakcina.

Nem kell folyton kérdezősködni!

A kormány minden lehetségest, sőt a lehetetlent is megteszi annak érdekében, hogy mindenkinek, aki megérdemli, jusson vakcina a már jó ideje rögzített oltási rend szerint. (Tessék regisztrálni!!) És ehhez bizony kell az orosz és a kínai gyógyszer is (ha kell), mert a Nyugat nekünk nem ad eleget.

Az oltási terv részleteit nem kell nyilvánosságra hozni, mert ezeréves országom népét nem szabad csip-csup apróságokkal idegesíteni, legyen elég, hogy – még egyszer mondom – lesz oltás annak, akinek lesz és akkor, amikor lesz. Az ellenzékiek meg nyivákoljanak, amit akarnak.

A gazdaságot pedig talpra állítjuk

Áldozatos, kemény munkával folynak a beruházások, amelyek szép jövő garanciái. Lesz Budapest-Belgrád vasút, lesz fegyvergyár, lesz atlétikai stadion és kézilabdacsarnok, és remélhetően felépül Makovecz csodálatos temploma is az Úr segedelmével, és néhány milliárd forintnyi költségvetési támogatással. Ennél fontosabb dolog a keresztény szabadság országában nem is lehet, mert ez az Úrnak tetsző terv, amint az a 3000 másik templom, amely az utóbbi tíz évben újult meg, vagy épült fel a magyarok (és az ellenzék) közös filléreiből.

És ezek mind nagyon is segítik a foglalkoztatás növekedését

Nézzék meg feleim az adatokat! Válság van ugyan, de nálunk alig 24-26 ezer emberrel kevesebben dolgoznak, mint tavaly ilyenkor.

Nem szükséges azzal borzolni a nemzet idegeit, hogy hányan dolgoznak még külföldön, hányan vannak a közmunkások, hányan vannak a diplomás kényszermunkások, és hányan nem szerepelnek semmiféle munkaügyi statisztikában.

Egyes magukról megfeledkezet rosszindulatú libernyákok (közgazdászok?) adatai szerint ugyan más válságkezelési módszerekkel sokkal több munkahelyet lehetett volna (és lehetne) megmenteni, de mi tudjuk, amit tudunk, és az eredmények igazolják, hogy helyesen jártunk el. Aki nem hiszi, járjon utána, mint a GKI!

Egyebekben pedig az államháztartás egyensúlyának követelményét is szem előtt kellett tartani

A járvány elleni védelemben és a gazdaság újraindításának érdekében ugyan hamarjában 4-5 ezer milliárd forintot el kellett költenünk, így lett a hiány kilenc százalék, de minden krajcár fontos célok finanszírozására ment el, és egyáltalán nem igaz, hogy 2000 milliárd forint eltűnt valahogyan a mérlegekből.

Mi mindenről pontos listát vezetünk egy kockás füzetben, mindenről számot tudunk adni. A közvélemény minden fillérről tud, mert minden kiadás benne volt a Magyar Közlönyben. Akinek tetszik, összeadogathatja, és kijön a végeredmény. Az ellenzékiek meg főjenek a saját levükben, aki nem magyar, annak nem kell minderől tudni.

Például jó, ha az önkormányzatok minél kevesebbet tudnak településük országos öszszefüggésű ügyeiről,

mert csak belekontárkodnának a védekezésbe. Nem kell nyaggatni őket információkkal beruházásokról, járványról, tesztekről és oltási tervekről, annál nyugodtabbak a jó magyarok, mert amiről nem tudnak, az nincs.

Főleg nincsenek bajok. Az önkormányzatok pedig önként és dalolva hozzájárulnak a védekezés közköltségeihez, tele van a kasszájuk, csak titkolkják. Legfeljebb pedig majd ritkábban vitetik el a szemetet a házaktól. Nem kell folyton panaszkodni! Nem kell folyton nyavalyogni és kifogásokat keresni! Spórolni kell és dolgozni kell!

Aki tudja a dolgát, annek segít a kormány, siránkozókkal nem ér rá törődni.

Hát valahogy így jó magyar feleim….

A kormánytól a derék honfiak minden szükséges információt és támogatást megkapnak, lesz munka, így minden lesz, oltás, szép kereset, lesz növekedés és lesz keleti nyitás, nemkülönben a magyarok megkapják az Uniótól a pénzt, ami nekünk jár. A részletekre a kormány ügyel áldozatos munkával, nem kell tájékoztatással, a tényekkel, minden aprósággal a népet fárasztani. Az ellenzék meg sivalkohat. Ki figyel oda?

Kurír Kacsa rovatunk további „kacsái”!

figyu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük