Duda Ernő virológus: akinél nem alakul ki a védettség, az olyan, mintha két méhcsípést kapott volna – nem 3.-ra, hanem még két Pfizer oltásra van szüksége!

Csak nekem tünt fel, hogy a kormánykommunikáció, élén Orbán Viktorral egy hete teljesen elengedte az oltásfelvételre való buzdítási kampányt, nem hallani dicső történeteket, hogy “legek” lennénk, most focilázban égnek regnálóék. Véletlen lenne, hogy a kormánycsend időpontja egybe esik annak a botránynak az erősödésével, miszerint a milliárdokér összevásárolt, az unió által el nem ismert kínai vakcina sok esetben nem adott védettséget, hatásossága a 60 év feletti korosztályban minimálisnak mondható?

Orbán, Müller és a vizsgálatban résztvevő orvosok garantálták, hogy remek a kínai vakcina, ők a felelősök….

Sokan vannak Magyarországon, akiknél a két koronavírus elleni védőoltás után sem alakult ki megfelelő védettség a vírus ellen. Ők aggódnak, és keresik a megoldást. Van, aki Romániába megy ki a harmadik – Pfizer – oltásért. Nálunk főleg a Sinopharm vakcinával oltott, 65 év fölöttiek szervezetében nem alakult ki a koronavírussal szembeni védettség az antitest- és sejtes vizsgálat alapján két oltás után sem. Erre már egy Facebook-csoport is alakult, amely petícióval, illetve levélben próbál segítséget kérni a döntéshozóktól és a szakemberektől.

Magyarországon nincs kialakult protokoll erre az estre,

a háziorvosok belátására van bízva, hogy hogyan kezelik ezt a szituációt. Vannak azonban olyanok is,

akik megelégelték ezt a dezinformatív helyzetet, és félnek, így ők Romániába utaznak, hogy felvegyenek még egy, harmadik oltást is, ami Pizerrel történik.

A román oltási protokoll lazább, mint a magyar, ezt tudják kihasználni azok a magyarok, akik hiába vették fel itthon az oltást, a tesztek alapján nem védettek a koronavírussal szemben. Romániában a regisztrált állampolgárok oltópontra mehetnek oltakozni. A nagyobb oltási kampányok során azonban

bevásárlóközpontok parkolóiban autós oltópontokat is megnyitnak, ahol előzetes regisztráció nélkül, a személyazonosságot igazoló okmány bemutatásával uniós állampolgárokat is beoltanak

– írja a 24.hu.

A csillagot is az égről….

Orbán mindent bevetett és bevetetett, hogy meggyőzze a regisztrált oltásra várókat, hogy a kínai vakcina nem csak jó, de a legjobb a kínálatból. Még saját magát is azzal oltatta be, persze erre tanúk nincsenek, de hát Ő még soha nem hazudott, ahogy azt tőle tudjuk. Mekkora blama lenne, ha beismerné, hogy átvert mindenkit -legyünk megengedőek: lehet, hogy őt is, mint tudatlant átverték a palánkon- és a rohadó Európai unió beszerzéséből kapott Pfizerrel kell helyrepofozni az átvertek védettségét. Felvetődik a kérdés:

Orbán felelős azért, ha a negyedik hullám alatt fent nevezettek, akik elhitték neki, hogy védettek és elkezdték a normális életüket élni, elkapják a halálos vírust?

Duda Ernő: a védettség nélküli oltott ne várjon az államra, intézzen magának Pfizert

A szegedi professzor szerint lehet megbízhatóan mérni, van-e, és mekkora a védettség két oltás után. Duda Ernő azt mondja, az állam malmai lassan őrölnek, ezért jobb, ha azok, akik nem védettek, próbálnak maguknak intézni egy Pfizert. A virológus a debreceni oltóanyaggyárról is elmondta véleményét a Szabad Európának.

„Ez olyan, mintha a debreceni Mercedes-gyárban most elkezdenének Ford T-modelleket gyártani ”

– magyarázza egy hasonlattal a szegedi virológusprofesszor, miért tartja irracionális döntésnek, hogy a kínai oltóanyaghoz hasonló technológiát terveznek alkalmazni a debreceni oltóanyaggyárban. Mint mondja, a BionTech–Pfizer-féle vakcinának a kifejlesztésében a kulcslépések mind magyar kutatók nevéhez fűződnek, szerinte tehát nyugodtan tekinthető hungaricumnak ez az oltás. Duda Ernő azt mondja, meggyőződése, hogy

minimális erőfeszítéssel, ugyanennyi pénzzel meg lehetne oldani, hogy a BionTech nyisson egy alegységet Magyarországon, amelyik itthon messengeralapú vakcinákat gyártana.

Szerinte nincs magyarázat arra, miért született ez a döntés, amelyet ő személy szerint teljesen irracionálisnak tart

Elsősorban azért, mert feltételezhető, hogy jön majd egy következő járvány, és ismert, hogy rengeteg olyan kórokozó van, amelyet nem lehet laboratóriumi körülmények között szaporítani. A debreceni gyár ezek ellen nem fog tudni semmiféle védőoltást gyártani a virológus szerint.

„A messengeralapú oltásokat viszont három hét alatt meg lehet csinálni, tehát ott az idő a klinikai kipróbálásé, nem pedig az előállításé”.

A probléma érzékeltetéséhez Duda Ernő példaként elmondta, hogy a múlt század ötvenes éveiben éveken keresztül kellett keresni egy olyan szövetrészletet, amelyben a poliovírus szaporítható, és csak egy afrikai majom veséjében lehetett szaporítani.

„A kérdés az, hogy ha megint jön egy ilyen járvány, akkor éveket fogunk ezzel eltölteni, hogy keresünk egy olyan állatot, amelyiknek valamelyik szövetében szaporítható a kórokozó.”

A védettség nagyon pontosan mérhető

„Minden vakcinánál, a Pfizernél is van olyan oltott, akinél nem alakul ki védettség, vagy csak nagyon alacsony szintű, de ezt nem lehet kívülről megmondani, ezt mérni kell”

– hangsúlyozta Duda Ernő. Szerinte ez egészen addig nem probléma, amíg – mint például a vektorvakcináknál – csak a beoltottak egy-két százalékát érinti. Ha viszont a beoltottak fele ilyen, az nagyon komoly probléma. A professzor jogosnak tartja a kínai vakcinával oltottak, de a tesztek szerint nem védettek felvetését, hogy itthon monitorozni kell a Sinopharmmal oltott hatvanévesnél idősebbeket, és ha nincs vagy alacsony a védettségük, kapniuk kell egy harmadik oltást.

„Ez félig illegális, de az egészség fontosabb ennél”

A Szabad Európa kérdésére, van-e egészségügyi kockázata annak, ha valaki nem vár a kormányzati lépésre, hanem „saját maga intéz magának” egy harmadik vakcinát, Duda Ernő azt mondta, rengeteg levelet kap olyanoktól, akik megkapták mindkét oltást, és semmiféle ellenanyagszintjük nincs. Arra biztat mindenkit, hogy próbálja ő maga elintézni magának a Pfizert. Szegediekkel előfordul, hogy átugranak Szerbiába, és beoltatják magukat, vagy Erdélyben van rokonuk, és elmennek oda.

De van olyan is, hogy a magyar orvos minden további nélkül újra beoltja

– mondta a professzor.

„Az államnak kellene ezt intéznie, de én mindenkit arra biztatok, hogy miután az állam malmai még az Isten malmainál is lassabban őrölnek, ne maradjon védtelen hosszú hónapokon keresztül, oltassa be magát, ha tudja. Ez félig illegális, de az egészség fontosabb ennél.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja.

 

védettség

3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük