Connect with us

Koronavírus

Duma helyett tettek – az MSZP képviselői 1-1 milliót ajánlottak fel védőfelszerelésekre!

le-a-kalappal-polgarmester
Megosztás

Az MSZP képviselői fizetésükből 1-1 millió Ft-ot, összesen 15 milliót ajánlottak fel tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésére – jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP elnöke Facebook videójában.

Duma helyett tettek!

“A Magyar Szocialista Párt a koronavírus járvány idején többször hangsúlyozta, hogy számunkra a legfontosabb a magyar emberek életének és egészségének védelme, a magyar emberek megélhetési biztonságának garantálása. Éppen ezért állítottuk össze azt a védelmi csomagunkat, azt az ötpontos védelmi csomagot, amely az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók védelméről, a magyar munkavállalók védelméről, a nyugdíjasok védelméről a magyar kis- és középvállalkozások védelméről szól”

– kezdte bejelentését az MSZP vezetője

Most, itt, nem egyszer valahol…..

„Úgy döntöttünk, hogy fizetésünkből képviselőnként 1 millió Ft.-ot ajánlunk fel, összességében 15 millió forintot, tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésére.”

„Ezt az összeget az MSZP Szolidaritási Alapján keresztül, a Magyar Szocialista Párt megyei elnökeinek koordinálásával, az MSZP hálózata útján juttatjuk el

a frontban dolgozók számára, az egészségügyben, és a szociális ágazatban dolgozók számára, illetve azoknak a rászoruló családoknak, akiknek ezeknek a védőfelszereléseknek a beszerzése, fertőtlenítőszerek beszerzése problémát okoz.

Az MSZP képviselői és a Magyar Szocialista Párt ezzel tud most konkrétan segíteni a járvány leküzdésében, azok számára akik értünk dolgoznak a fronton és azok számára, akik segítségre szorulnak.”

figyu

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kiss Lajos

    2020.03.26 18:23 at 18:23

    Hogy a fenébe lehet ez? Előjött a lelkiismeret? A borzalmas-: Magyarország és népe ellen tett cselekedeteik után úgy gondolják, ez elég a vezekelésre? Tévednek, de ez -már- valami!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük