Connect with us

Kerítésen innen

Dunakeszin csak statiszta volt a Mikulás az ajándékosztó polgármester mellett

Megosztás

A Mikulás ajándékosztást átadja azoknak, akiknek nem kell álruha, hogy kitűnjenek a tömegből, a hétköznapok mikulásainak, a fideszes politikusoknak.

Megosztás

Dunakeszi gyerekpopulációja is azon szerencsések közé tartozik, akik már az új típusú Mikulással találkoznak. Ez az új annyiban hasonlít a régire, hogy piros ruhája és fehér szakálla van, így aztán messziről felismerni, de az ajándékosztást átadja azoknak, akiknek nem kell álruha, hogy kitűnjenek a tömegből, a hétköznapok mikulásainak, a fideszes politikusoknak.

A fideszesek óvodából óvodába járnak

Tavaly szinte nem volt Magyarországon olyan ovis, akinek ne lett volna közös fotója egy Mikulás-csomagot osztogató politikussal, amit felnőttként bármikor szívesen elővesz majd. Idén is megjelentek már azok, akik nem lövetnek gumilövedékkel az ovisok közé, hanem a Mikulás helyett mosolyt csalnak a kis gyermekek arcára.  

Nincs könnyű dolguk az elfoglalt politikusoknak, egyesével kell felkeresni az ovikat, kórházakat, de Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba nekik mutatott újat. A város megrendezte a szokásos nagy Mikulás-ünnepségét, Levente Péterrel és a kötelező pirosruhás-fehérszakállas statisztával, akit az ünnepség után az előtérben szépen leültettek egy székbe, kicsit arrébb attól az asztaltól, ahol a polgármester maga osztogatta a Mikulás után a teremből kiáramló gyerekeknek az ajándékot.

Meg kellett magyarázni a Mikulás statisztaszerepét

A 444 olvasója nem érti még a korszerűbb Mikulás koncepcióját, mert ezt írta a kedves kis ünnepségről:

„Hányinger volt, hogy a kisfiamnak el kellett magyaráznom, hogy a Mikulás bizonyára elfáradt, ezért a polgármester bácsi adja át a csomagot”.

Azt írja, érti, pedig nem is érti:

„Értem én, hogy városi ünnepség, meg városi költségvetés, de émelyítően gyomorforgató így törleszkedni a Télapóhoz. Még pár év, és a jászolba is befekszik a polgi?”

A csomagokkal aztán például már simán oda lehetett menni az üres puttonyos Mikuláshoz. Ideje másnak lejelenteni, ki volt jó és ki volt rossz.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó

Mikulás üzenete a sok morgolódó magyarnak: csak virgácsra számíthattok….

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Dunakeszi fideszes polgármestere -a tipikus NER-közkatona- CSOK-kal vett saját cégétől lakásokat - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük