Connect with us

Ez a nap

EBESZ: aggasztó precedenst teremt az Index újságírójának elítélése

Megosztás

Az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője, Harlem Désir pénteken újságíróknak azt nyilatkozta, veszélyes precedenst teremt az Index újságírójának elítélése, a döntés nyomán pedig tovább szűkülhet a sajtószabadság – olvasható az EBESZ honlapján.

Kirgiz menekült állampolgárnak adta ki magát

A Győri Törvényszék keddi jogerős ítéletében megrovásban részesítette, és a perköltség megfizetésére kötelezte Nyilas Gergelyt, az Index újságíróját, aki ellen azért emelt vádat az ügyészség, mert 2015 augusztusában, a menekültválság csúcsán riportkészítés keretében kirgiz menekült állampolgárnak adta ki magát a határrendészet munkatársainak.

A tájékoztatás érdekében

Miután felfedte magát a hatóságoknak, a hatóság félrevezetésével és okirathamisítással vádolták meg, annak ellenére, hogy nem öncélúan, hanem a tájékoztatás érdekében adta ki magát kirgiznek, mikor pedig büntetőeljárás indult ellene, azzal érvelt, hogy a sajtótörvény értelmében nem vonható felelősségre olyan – nem súlyos vagy aránytalan – jogsértésért, amelynek elkövetése nélkül egy bizonyos közérdekű információ nem lett volna megszerezhető.

Az újságírók kulcsszerepet játszanak a közvéleményt leginkább érdeklő ügyek, azaz többek közt a menekültválság bemutatásában is, a hatóságok pedig felelősek azért, hogy minden ehhez szükséges információhoz hozzá is jussanak, és szabadon tudjanak dolgozni.

– emelte ki Désir az üggyel kapcsolatban.

(Forrás: Index)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük