Connect with us

Ez a nap

Eddig csak vaddisznókban mutatták ki a sertéspestist

Megosztás

Mintegy kétezer vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist Magyarországon – a betegség tavaly áprilisi megjelentése óta – közölte az országos főállatorvos kedden az M1 aktuális csatornán.

Növelni kellett a fertőzött területet

Bognár Lajos felidézte: a nyár végén növelni kellett a fertőzött területet, és valószínűleg még tovább kell Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében. Hozzátette: szeptemberben a budakeszi erdészet egyik vadászterületén jelent meg az afrikai sertéspestis.

A betegséget eddig csak vaddisznóban mutatták ki, a sertésállományt nem érinti – emelte ki.

Elmondta: emiatt, több mint egyéves tárgyalássorozat után, Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt, és bár a húskészítményekről még egyeztetnek. Már csak a pontosítás maradt hátra, ezért hamarosan azokat is lehet szállítani.

Minden szállítmányt egy állategészségügyi bizonyítvány kísér,

amely tanúsítja, hogy az áru mindenféle betegségtől mentes – tette hozzá.

Az országos főállatorvos beszélt arról is, hogy a sertéspestis ellen a telep zártságát kell biztosítani, fontos a fertőtlenítés, és nem szabad élelmiszermoslékkal vagy zöld takarmánnyal etetni az állományt.

A vadászatra jogosultak feladata a tetemek gyűjtése, a beteg állatok kilövése, és az állománygyérítés – mondta.

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük