Connect with us

Kerítésen innen

Eddig elmaradt a kis benzinkutak tömeges bezáráshoz vezető csődje – Az okokról, Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke beszélt.

Megosztás

Miért kerülhette el a tömeges bezárás réme eddig, a kis független, családi benzinkutak javát,

Megosztás

Miért kerülhette el a tömeges bezárás réme, eddig, a kis független, családi benzinkutak javát, erről is beszélt a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke egy interjúban, amit a Népszavának adott.

A kis benzinkutak összességében vesztességesen zárják ezt az évet

A tavalyi, időarányos forgalmunk 80 százaléka után járó, literenként 20 forintos, szövetségünk februári megalakulásának és erőteljes fellépésének köszönhető támogatás még épp a felszín felett tartja a mintegy ezer, nagy lánchoz nem tartozó hazai töltőállomást. De ezek a családok, amelyek pénzüket kockáztatva, állami támogatást nem igényelve, sokszor évtizedek alatt építették ki akár több nemzedéken átörökölt kútjaikat, körmük szakadtáig ragaszkodnak tulajdonukhoz és hivatásukhoz. Meggyőződésem, hogy egyik oldalról a támogatások és az esetleges piaci értékesítés árrése, illetve az elmúlt háromnegyed év során felhalmozott veszteség idei egyenlege negatív, tehát a kis kutak összessége üzemi szinten veszteséges lesz. Ismereteim szerint ez idő alatt néhány tucat kútüzemeltető húzta le végleg is a rolót.

A Mol lesöpörte magáról a feladatot

Bár a novemberi szabályok alapján ezek üzemeltetését a Molnak át kellett volna vennie, ilyen azóta sem történt. Ez nem is lehetséges: a töltőállomás veszélyes üzem, egy üzemeltetőváltás számtalan engedély újbóli beszerzését igényli, aminek részletszabályai máig nem ismertek. A Mol is tudja ezt, ezért lesöpörte magáról a feladatot. A témában azt nyilatkozták, hogy nem az egyes kutak, hanem a térségek üzemanyag-ellátásának biztonságára ügyelnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kivéreztetett kis kút ügyfeleit a Mol vagy más színes láncok környékbeli egységeire invitálják. Ez nem biztosítja a térségek ellátását. Gondoljunk csak mondjuk egy mezőgazdasági gépre, amely nem fog, nem képes több tíz kilométeres köröket tenni az üzemanyagért- mondta többek között Egri Gábor az interjúban, amit teljes egészében a Népszavában olvashat el.

Ezt olvasta már?

Friss!

Szerző