Connect with us

Kurír Kacsa

Egész Magyarországon világraszóló régészeti lelet!

Orfű
Megosztás
Szenzációs régészeti felfedezés! A demokrácia idejéből származó választási szavazóurnát találtak a régészek és a velük dolgozó lelkes TEK-es kutakodók a Pécs melletti Orfű mellett -– jelenti a Hírkacsa álhírügynökség.

Nálunk, fél-Ázsiában

Orbán Viktor miniszterelnök úr sietve leszögezte, a lelet  a honfoglalás idejéből származik, a rajta levő négy nyílás is a demokrácia fejlesztését szolgálta annak idején. Ugyanis a „miheztartásvégett korbácsok” nyeleit tették azokba. „Ez nem minden országban van így, de ilyen fél-ázsiai származékoknál, mint mi vagyunk, ez így működik” – tette hozzá elégedetten.A tárgy színére utalva kifejtette továbbá, azt jelképezi,hogy a Fidesz az országot továbbra is zöldmezős beruházásnak tekinti a maga számára.
Schiffer András bejelentette, hogy ő nagyon utálja ugyan a Fideszt, de történelmi és jogi ismeretei szerint az újra használatba vett eszköz  jogi hagyományainknak megfelelően, csak Orbán Viktorra leadott szavazatok befogadására alkalmas. Hozzátette, ezt ő – mint leendő alkotmánybíró – is meg tudja erősíteni, a Gyurcsány meg rohadjon meg!

Ki lesz a nyertes?

Az orfűi önkormányzat közbeszerzési pályázatot kívánt hirdetni a látványosság megközelítését szolgáló út építésére. De mire  a kiírás megjelent  volna a  Közbeszerzési Értesítőben, addigra a Lölő és Társa Kft sámánok által intuitív módon elkészített pályázata az asztalukra került, amit azonnal meg is szavaztak. A bizalom jeleként a teljes költségvetés 80 %-át kitevő összeget  azonnal elutaltak a beruházónak, mikor annak ügyvezetője azt mondta, hogy „Jó napot!” A befejezési határidő Polt Péter megbízatásának lejártával esik egybe.
A  turisták számára a Tiborcz  és társa által működtetett új cég  fogja megfelelő megvilágításba helyezni a látványosságot. Környezetvédelmi szempontból abszolút kiváló  megoldást alkalmaznak majd – cégük nevéhez méltóan –, a Napot. Ez a természetes , ugyanakkor rendkívül költséges megoldás indokolja azt, hogy a világítást biztosító beruházás a nyugat-európai átlag háromszorosába kerül. De így a berendezés megáll majd a saját lábán, mint azt az avató zászlóanya,Orbán Ráchel elmondta, néptáncoló kislányok körében.
Rizsa Szilárd kormánybiztos közleményben tudatta, csak a Soros párt által terjesztett piszkos komcsi ármány, hogy a beruházás indokolatlanul túl van árazva. Ugyanis az avatás után azonnal ingyenesen fog működni – a rezsicsökkentés jegyében természetes energiákat felhasználva. Az így megtakarított pénzből pedig az urna köré stadiont tudnak építeni, ahol a kezdőkörben helyezik majd el.
Vendégszerző: Dr. Martin Zoltán

Szerző

  • Városi Kurír

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük