Connect with us

Banánköztársaság

Lázár János miniszoknyája befedi az édes magyar termőföldet

aratas
Megosztás

Lázár János honlapján találtuk az egykori csúcsminiszter minapi aratási beszédét. Lázár a jókedv oltárán nemcsak az igazságot, de a logikát is feláldozta. Egyszerűbben fogalmazva: beszélt összevissza.

A Boni grófba oltott Mágnás Miska

Lázár a jó beszédet a miniszoknyához hasonlítja, ami szerinte rövid és eltakarja a kényeget. A beszélő ez esetben nem csak megfelelt a maga állította kritériumoknak, de túl is teljesítette azt, hiszen rövid, ám értelmetlenségekkel tarkított beszéde igyekezett eltakarni a rendszer „csúnyáját”.

Lázár a beszédben idézi Szenti Tibor helyi etnográfus-írót :

„Aki megadja a földanyának a tiszteletet, akkor a föld  évszázadokon keresztül gondoskodni fog ennek a lakosságnak, ennek a népnek a megmaradásáról, eltartásáról.”

De vajon tisztelik a földet azok az oligarchák, akik megszerzik, majd kizsarolják, és eközben még az állatállományt is ritkítják, de keményen ám, hiszen azzal csak a gond van, meg aztán nagy része (még) nem is az övék, a másé meg inkább dögöljön éhen, mint hogy nála legeljen!

A söröskocsi elé fogott versenyló

Térjünk azonban vissza a aratási beszédhez, mert most következik a leggyászosabb, már nem is csúsztatás, inkább hazugság. Mint mond ugyanis Lázár?

„A magyar termőföld 20 millió emberre képes élelmiszerrel ellátni”.

Ez bizony igaz lenne, ha nem azokon múlnának a -ne féljünk néha kicsit pátoszosak lenni-  földművelés sorskérdései, akik jelenleg is „felelősek” érte, ámbár ez ügyben az előző kormányok se nagyon dicsekedhettek, de most a Lázár beszéd a témánk.

Ne feledjük a magyar gazda kénytelen nadrágszíj-parcellákon dolgozni, így azután nem tud megfelelő új és modern gépeket beszerezni, az aranykalászos gazda-tanfolyamon meg szinte semmit nem tanul a mezőgazdaság, a növénytermesztés legújabb módszereiről.

Az eredendő bűn persze az Antall-kormányt terheli, amiért szétverték a TSZ-eket, ám nem terjesztették el a modern összefogáson alapuló farmergazdaság modelljét. Ők fogták be -Lázár stílusát átvéve- a versenylovat a söröskocsi elé, és ez a paripa azóta sem szabadul, sőt, mára girhes bányalóvá süllyesztették. Ennyit a képes beszédből, hiszen itt van nekünk arra maga a beszélő.

„Ennyi jött ki a miniszoknyából az ebédre”

-fejezi be egy újabb, kicsit kétértelmű képzavarral az öltönyös-nyakkendős Lázár azt a furcsa szürreálisra sikeredett beszédet, ami tőle, a profi beszélőtől szokatlanul vonal alattira sikeredett.

A  piacokon pedig szinte soha nem látott árakért árulják a zöldséget és a gyümölcsöt, mintegy tükröt tartva a Lázárhoz hasonló beszélők elégedett arca elé.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük