Egy drogültetvénnyel megint kevesebb

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást Á. Csaba 44 éves budapesti lakos ellen.

207 tő cannabis

A nyomozás adatai szerint a férfi tahitótfalui házában, illetve a szomszédos – szintén az ő használatában lévő – ingatlanban cannabis-ültetvényt épített ki és kábítószert termesztett. A KR NNI munkatársai 2019. január 22-én délután kutatást és helyszíni szemlét tartottak az érintett épületekben, ahol Á. Csabát is elfogták. A nyomozók összesen 207 tő cannabis növény palántát és közel 4 kilogramm ­– már korábban leszüretelt – szárított kábítószergyanús növényi törmeléket találtak a két ingatlanban, valamint a termesztéshez és a növények gondozásához szükséges eszközöket foglaltak le. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a lefoglalt növényi törmelék marihuána, amely – súlya alapján – meghaladhatja a jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 10 millió forint.

A nyomozók Á. Csabát előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet bíróság 2019. január 23-án elrendelt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

Hasonló

Elfogták a pesterzsébeti kábítószer kereskedőket

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük