Connect with us

Banánköztársaság

Egy elhallgatott ünnep margójára

Megosztás

Teljesen véletlenül tudtam meg, hogy ma van – írta tegnapi jegyzetében Kálmán László – a „magyar közoktatás napja”, a PSZ kezdeményezésére nyilvánították november 22-ét annak. Az égvilágon semmi nyomát nem látom a sajtóban. Vajon miért?

Jocó bácsi,
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Teljesen véletlenül tudtam meg, hogy ma van – írta tegnapi jegyzetében Kálmán László – a „Magyar közoktatás napja”, a PSZ kezdeményezésére nyilvánították november 22-ét annak. Az égvilágon semmi nyomát nem látom a sajtóban. Vajon miért?

A közoktatás és a demagógia

Lehet, hogy a közoktatás szót sokan az állami oktatás szinonimájaként használják, de én utánanéztem, ez általában a korai oktatást, nevelést jelöli, ami az iskolaköteles kor végéig tart, akár állami, akár más fenntartású intézményben történik.

Biztos túlzás, amit mondok,

akkor osszátok el valamennyivel, mindenesetre én elég komolyan úgy gondolom, hogy a populizmus és a demagógia térhódítása egészen szorosan összefügg a közoktatás (vagy mondjunk inkább közidomítást?) állapotával. Ha az elmúlt 50-100 évben tömegesen tért hódított volna a világon az, hogy az oktatás célja az önállóságra (és ezen belül az önálló, kritikus gondolkodásra) való nevelés, és ezt komolyan is vették volna, akkor lehet, hogy ma nem úgy állna a világ, ahogy áll. Szinte teljesen komolyan gondolom, hogy az egész Trump-, Putyin- stb.-mizériának több köze van a közoktatáshoz, mint a gazdasági válsághoz, a (neo)liberalizmushoz, a globalizációhoz meg ilyesmihez.

Tudom, hogy nehéz lenne, de mégis meg kéne próbálni kimérni, hogy a világ országait tekintve mennyire függ össze a nem (vagy kevésbé) populistákra szavazók aránya és a modern pedagógiai szemléletben neveltek aránya.

Érdekli mit tegyenek az iskolák? Kattintson a folyatásért

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük