Connect with us

Budapesti hétköznapok

Egy emberszabású javaslat a Párbeszéd-től

Megosztás

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a hírtelen jött áfa csökkentés után, amellyel a kormány valamilyen ismeretlen okból a hopp on hop off turista városnéző buszjáratokat megjutalmazta, csökkentsék a közösségiközlekedés áfáját is ugyancsak 5%-ra.

Miért csak a haverokanak?

A párt elnökségi tagja csütörtöki, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva úgy döntött, hogy az úgynevezett a hop on hopp off buszok áfáját 27-ről öt százalékra csökkenti. Ez a pluszban befizetett adóval együtt is 18 százalékos árcsökkentést jelent – fogalmazott Temesvári Szilvia.
Terézváros alpolgármestere kijelentette, hogy a fővárossal kötött szerződések értelmében öt társaság nyújthat ilyen szolgáltatást és ha megvizsgálják ezeknek a cégeknek a tulajdonosi hátterét, akkor azt látják, hogy a kormány „már megint a jóbarátainak kedvezett”.

Ezeket olvasta már?

Szerző