Connect with us

Kerítésen túl

Frissítve, az ombudsman-helyettes véleményével – Egy erdélyi nyilatkozat Orbán Viktor szellemében

gyergyo
Megosztás

Döbbenetesen fideszes hangvételű nyilatkozatot adott ki a Városi Kurír által is többször megírt gyergyóditrói pékség ügyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) januári szövetségre lépése által alakult Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ). 

Orbán szelleme lebeg a szöveg felett

A Csomortányi István EMNP-elnök és Mezei János MPP-elnök által jegyzett, az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatban az EMSZ úgy véli:

ditrói események azt tanúsítják, hogy a román politikai elit és a román nyelvű média jelentős része folyamatosan kettős mércét alkalmaz az erdélyi magyar közösséggel szemben.

Az EMSZ szégyenletesnek találta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője, Hegedüs Csilla, valamint európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Vincze Loránt is „a ditróiakra támadtak” állásfoglalásukban, és úgy vélik, hogy a ditrói esettel kapcsolatos nyilatkozatai, állásfoglalásai miatt Asztalos Csabának, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökének is távoznia kell tisztségéből.

Az EMSZ azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a Ditróban kialakult helyzet a lakosság és a pékséget működtető vállalkozó közötti belső feszültség következménye, és a közösség román állammal kapcsolatos negatív tapasztalatainak az eredménye.

Az semmi esetre sem az idegenellenesség és az intolerancia példája.

A közlemény minden lisztet kiborít, akár van köze a ditrói esethez, akár nincs

„Visszautasítjuk az erdélyi magyarság lejártatásának céljával zajló országos román médiakampány valamennyi vádját”

– áll a nyilatkozatban. Az EMSZ emlékeztetett: korábban Lia Olguta Vasilescu, a dél-romániai Craiova polgármestere nem kívánatosnak tartotta, hogy a városát magyarul beszélő munkások lepjék el, Traian Basescu volt államfő pedig „komplexusos közösségnek” nevezte az erdélyi magyarokat, akik szerinte nem képesek más etnikumú személyeket elviselni a környezetükben. Érthetetlennek és károsnak tartották, hogy Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a ditrói ügyben hivatalból indított vizsgálatot, de Lia Olguta Vasilescu vagy Traian Basescu magyarellenes kijelentései miatt ezt nem tette meg. Az EMSZ azt is felrótta Asztalos Csabának, hogy a román sajtónak adott nyilatkozataiban többször is a magyar kormány illegális migrációval kapcsolatos kommunikációját tekintette a ditróiak vélt idegenellenessége okának. Az EMSZ szerint Asztalos Csabának ezért azonnal le kell mondania.

A nyilatkozat tulajdonképen nem más, mint nyílt támadás az RMDSZ ellen, Gyergyóditró csak „vivőanyag”

Az EMSZ „égbekiáltó igazságtalanságnak” nevezte, hogy miközben, az „úzvölgyi magyarverés és temetőgyalázás” kapcsán a román állami hatóságok megtagadják a felelősségre vonást, Ditróban már több hatóság hivatalból indított eljárást és nyomozást.
Az EMSZ Kelemen Hunor nyilatkozatát is kifogásolta, melyben az RMDSZ-elnök a ditrói közösség egy részét is felelőssé tette a történtek miatt. A szövetség szerint az elmúlt száz évben gyakorlattá vált, hogy a magyar vezetők az objektivitás, vagy a megfelelési kényszer okán saját közösségüket is elmarasztaló nyilatkozatot tegyenek. Az ilyen kijelentéseket a többségi politikusok sokszor felhasználták a magyarok ellen, és nem viszonozták önkritikus nyilatkozatokkal.

„Az Erdélyi Magyar Szövetség legfőbb célja, hogy olyan választott vezetőink legyenek, akik megalkuvás, a bukaresti politikusoknak való megfelelési kényszer és gyávaság nélkül képviselik a magyar emberek érdekeit”

– zárják nyilatkozatukat a szövetség társelnökei.

Adalék!

Nem Gyergyóditró az egyetlen romániai település, ahol ellenségesen fogadtak Srí Lankából érkező vendégmunkásokat. Egy munkaközvetítő cég társtulajdonosa szerint legalább három román többségű városban előfordultak már a székelyföldi községben történtekhez hasonló esetek – írta meg hétfőn a Maszol.ro portál.

Frissítés:

„Látható volt már a hírekből, de a vizsgálat alatt nyilvánvalóvá vált, hogy az önkormányzat – és különösképpen a polgármester úr – példaértékűen kezelte ezt a helyzetet” – mondta szerdán az ombudsman-helyettes, hozzátéve: a községvezetőnek sikerült ellátnia a mediátor szerepét. „Én azt látom, hogy az ő határozott és konzekvens fellépése tartotta vissza a helyzetet attól, hogy még jobban elfajuljon” 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük