Connect with us

Kerítésen innen

Egy fideszes ellenszegült a pártfegyelemnek és igazat mondott! – hát, hol élünk!

Egy fideszes ellenszegült a pártfegyelemnek és igazat mondott! - hát, hol élünk!
Megosztás

Nap, mint nap újabb meglepetéssel szolgál a megunt kategóriába sorolt, egysíkúnak vélt hazai politikai kabaré. Eddig Fideszéknél nem volt divat a kidumálás, így üde színfolt Tiba István karakán kiállása. Nem véletlen, hogy eddig nem hallottunk róla, lehet, hogy azért, mert neki elvei is vannak?

A fehér holló

Tiba István, Hajdú-Bihar megye balmazújvárosi körzetének kormánypárti képviselője – s egyben a Fidesz-KDNP 2018-as választásra is nevezett egyéni jelöltje – megtette, amikor a Népszava kérdésére egyáltalán válaszolt. Az már hab a tortán, hogy nyíltan bírálta testvére, a miskolci kórházigazgató, Tiba Sándor eltávolításának körülményeit. Azt is pedzegette, hogy a közösség érdekei helyett magánérdekeket helyeztek előtérbe a döntéshozók.

Kirúgták a főigazgatót, mert jelezte a visszásságokat

Tiba István szerint egyértelmű, hogy testvérét azért távolították el a miskolci szuper kórház éléről, mert kifogásolt egy korábban megkötött, s az intézmény számára előnytelen szerződést.

„- Helyeselte bátyja döntését?

– Igen. Olyan szerződéssel volt problémája, amellyel szakmailag nem értett egyet. Magam is azt vallom, hogy az egészségügyre fordított állami forrásokat nem lehet cél magánvállalkozásoknak átjátszani!”

Ki kinek a kije?

Hősünk amúgy Lázár János embereként tartják számon, aki éppen visszavonulóban van Hódmezővásárhelyre, ez is rányomhatja bélyegét a fenti skandalum mellett anyapártjában a megítélésére.

Lázár rárontott Orbánra? – Huth Gergely és Megadja Gábor bornírt elméletei

Tiba a jövőjére nézve így vélekedik:

„A testvéremhez hasonlóan, amikor elvállalok valamit, azt becsülettel, és száz százalékos erőbedobással igyekszem teljesíteni, akkor is, ha közben netán megsértem valakinek az érdekeit. Nekem van egy feladatom, egy választókörzetem, az ottani emberekért dolgozom, tekintet nélkül arra, hogy hogy ki milyen színű, vagy melyik párthoz vonzódik. E munkám során pedig a nagyobb közösség igényeit kell szem előtt tartanom, nem úgynevezett szűkebb körökét.”

A fentiek alapján kijelenthető, hogy mégis van remény! Az, hogy valaki fideszes, nem jelenti automatikusan, hogy beáll a lenyúlók sorába.

A pártközpontból leüvöltötték a zalaegerszegi fideszesek fejét

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Jutka Balogh

    2018.02.14 11:00 at 11:00

    Örök igazság… bomlasztani belülről lehet

  2. László Bedécs

    2018.02.18 19:47 at 19:47

    Mint leírtam.Szólj igazat,és betörik a fejed!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük