Egy forint 12 dollár 65 centet ért - Városi Kurír

Sorting by

×

Egy forint 12 dollár 65 centet ért

Az elszegényedett vándorcirkuszban súlyos baleset történt, amiért el kellett hagyniuk a kisvárost. Korábban már egy-két megyéből is kitiltották a balszerencsés társulatot.

Hirdetés

Továbbutazásuk közben pihenőt tartottak Bondoroson

A cirkusz bohóca, Luciano a helyi csárdában téblábolt, és közben a vonzó, csinos pincérnőt bámulta. A biliárdozók is felkeltették a figyelmét, jegyzetelni kezdett: statisztikai rendszerbe foglalta a találatokat. Számmisztikai módszerével megjósolta, ki mennyit fog lökni. Szánthódi Bandi először dühös volt a kis vörösre, mert sok pénzt vesztett a bohóccal kötött fogadáson, de aztán Margit ötletét megvalósítva kitöltetett egy lottószelvényt Lucianóval.

A lottóegyenlet megalkotása azonban nem várt akadályba ütközött: hiányzott a gammatényező.

A kis bohóc társtalannak érezte magát, szüksége lett volna egy hölgyre, akivel megoszthatta volna a magányát. Ki is nézte magának Margitot, a pincérnőt, aki éppen Bandi barátnője volt. A férfi rövid tusakodás után rávette (először önmagát, aztán) a kedvesét, hogy vigaszt nyújtson az elhagyatott cirkuszosnak. Az ágyban Luciano öntudatlanul felsorolta az öt nyerőszámot, amit aztán többen is megtettek a lottón.

Az 58 öttalálatos országos botrányt okozott

Bandi alaposan elpáholta jószívű pártfogoltját, amiért az artista barátainak is elárulta az öt nyerőszámot. A megleckéztetés közben megjelent egy titokzatos ember, Zima úr, aki valószínűleg „odaföntről” érkezett, és aki megígérte a két pórul járt lottózónak, hogy ha akarják, ezután minden héten eltalálhatják az öt nyerőszámot. Majd Zima inkább rávette a kisembert és korábbi pártfogóját, hogy

Ne a magyar nép lottóörömét dézsmálják meg, hanem inkább Monacóban próbáljanak szerencsét a rulettasztalnál. Így akár nemzeti hős is válhat a kis bohócból, ha sikerül a nyugati kapitalista játékbarlangokat kifosztani.

dollár

Egy francia milliomosnő szemet vetett Luciánóra, még ő fizetett a férfinak – 500 frankot – a szolgálataiért. Ebből a pénzből egy hétig eléldegélhettek volna, de inkább, a bohóc kérésére – aki korábban koplalóművész is volt – Margitot hozatták ki Monacóba.

Ezután már simán ment minden, a kis vörös számkombinációit siker kísérte, hatalmas összegeket nyert. Először egy kétkarú rablóknál zsebelt be szép összegeket, majd egy rulettasztalnál csapolta meg a bankot. Így ment ez hetekig, naponta koffernyi valutát nyert a kisember.

Margit a Lucianótól kapott tipp alapján bankot robbantott. A média munkatársai megrohanták a csillagászati összeget bezsebelő nyerteseket.

A kis magyar csapat következő célpontja London volt

Zima úr egy időre magára hagyta Lucianoékat, és mire visszatért Angliába, csak Szánthódi Bandit találta a szállodában, aki az alkalmazottakkal kártyázott. Margiték közben bejáratták a repülőgépet, amit Bandi vett nekik a „spórolt” pénzéből korábban, és elutaztak Milánóba.

A kikapcsolódáson kívül az volt a céljuk, hogy megvásárolják az Inter labdarúgócsapatát Bondoros számára.

Egy lóverseny befutójára meglepő nyilatkozattal állt elő Luciano, a verseny negyedik futamában nem lesz győztes, egy ló sem éri el a célt. Ilyen képtelenül merész fogadásra senki nem számított, mégis az angol bukmékerek bukása következett be.

Zima Jenő Angliából a Magyar Nemzeti Bank számára kamionnal küldött haza hét tonna dollárt

Magyarországon olyan nagy lett a jólét, senkinek nem kellett dolgoznia, sőt tiltották (és kényszerhenyélő táborral büntették) a munkavégzést.

Szárnyasvasutat építettek, helikopterre az egyszerű embereknek is futotta, a dolgozók életszínvonala az eget verdeste. A határőrök gyakran ettek osztrigát, unták a vadmalacot Szent Hűbert-módra és a csokoládékrémet, inkább hazai ráklevest kívántak.

Egy forint 12 dollár 65 centet ért

A nyolcadik általános elvégzése után minden magyar állampolgár nyugdíjba ment, a bondorosi csárda múzeum lett, már cirkuszra sem volt szükség.

Ez utóbbi szíven ütötte a kis vöröst, hiszen ő dolgozni akart, ebben látta élete értelmét. Azon meg csak nevetett, hogy nem is tudták az odahaza élők, hogy igazából neki köszönhetik ezt a csodával határos fellendülést.

Luciano újra dolgozni akart a társulattal, de a többiek ezt rossz szemmel nézték, lehetetlennek tartották, sőt egy idő után – amikor Luciano elárulta, hogy a fényűző életmódot neki köszönhetik – a kis bohóc ellen fordultak.

Ekkor Zima úr is megjelent, és felelősségre vonta a bohócot, azt állította, hogy Luciano miatt fog a magyar népgazdaság tönkremenni. De van még mód megmenteni a helyzetet, Margit is hazatért, hogy a jóstehetség ne maradjon gammatényező nélkül.

A sors azonban másképp rendelkezett, az artista a világszámát mutatta be szerelmének, nem a Melbourne-i lóversenyfogadással foglalkozott. Az erőművész – felháborodva, hogy a pénzügyi kudarc miatt újra bevezetik az egynapos munkahetet – a nép nevében lelökte Lucianót a társasház 12. emeletéről.

dollár
Csurka István Hét tonna dollár című regénye 1971-ben jelent meg, a szerző és Hintsch György közös forgatókönyvéből 1973-ban forgattak vígjátékos Kabos László főszereplésével. A filmet 1974. február 21-én mutatták be.

Kabos László – Szilveszteri kabaré a Városi Kurirral

Hirdetés
átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.