Connect with us

Kerítésen innen

Egy gombnyomás és élethosszig támogathatja kedvenc egyházát

Egy gombnyomás és élethosszig támogathatja kedvenc egyházát
Megosztás

A kizárólag az egyházaknak felajánlható lehetőséggel a személyi jövedelemadó új szabálya biztosít lehetőséget Eszerint az adóhivatal addig folyósítja az érintett adójának egy százalékát a kiválasztott egyháznak, amíg az állampolgár meg nem változtatja a címzettet.

Életfogytig

Egy rövid számsor egyszeri megadásával akár nyugdíjas korukig minden évben pénzhez juttathatják valamelyik egyházat a magyar adófizetők. Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője elmondta:

újdonság, hogy az egyházaknak tett felajánlás immár nemcsak egy évre szól, bizonyos értelemben örök érvényű lehet. Ha az adófizető megjelöl egy egyházat, úgy a NAV ezt a választást feljegyzi, és ezután minden esztendőben továbbítja a polgár adójának egy százalékát a megnevezett egyháznak, akkor is, ha az érintett nem rendelkezik az összeg elküldéséről.

Az új lehetőséget csak az egyházaknál vezette be a törvényhozás. A Nemzeti Tehetség Programot, és az adó másik egy százalékával támogatható civil szervezeteket ezután is minden évben meg kell jelölniük az adófizetőknek.

Feltehető, hogy a civil szervezeteket azért nem részesítették a könnyítésben, mert a Stop Soros törvénytervezet elfogadása után kétséges, hogy melyek maradnak életben, így csak a gubanc lenne, ha felajánlást kapnak.

Tavaly egymillióan éltek a lehetőséggel és 4,4 milliárd forintot ajánlottak fel, a legnagyobb összeget a katolikus, a református és az evangélikus egyház kapta.

(forrás: Magyar Idők)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük