Connect with us

Banánköztársaság

Egy halálhírről

Megosztás

Hát nem felújította a Magyar Idők a régi, Sztálinhoz kötődő történetet? Meghalt Solymosi Frigyes akadémikus. „Nemzeti” ember volt, sokáig ugyanolyannak tűnt, mint a többiek. De aztán betelt az ő pohara is – mert volt neki…

Azt hiszem, a „nemzeti oldal” egyetlen igazán kritikus elméjévé vált

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy életének utolsó néhány évében csak a „balliberális” sajtóban jelenhetett meg. Az orbáni média úgy elfeledkezett róla, mintha soha nem ismerte volna…

Azaz mégsem.

A szegedi önkormányzat tette közzé a hírt, az MTI idézte. A Magyar Idők, a „kormányra” oly jellemzően gátlástalan szennylap azonban „kissé” módosított.

Az MTI szövege:

„A közlemény szerint a szegedi önkormányzat és Botka László polgármester mély megrendüléssel értesült Solymosi Frigyes haláláról.”

Ebből a Magyar Időkben ez lett:

„A közlemény szerint a szegedi önkormányzat és Botka László polgármester mély megrendeléssel értesült Solymosi Frigyes haláláról.”

És a terrormédia ebben is egységes: hasonló szöveg olvasható a prostisrácokban, a Figyelőben is… (A többit nem néztem meg…)

Istenem, milyen ótvaros, piti, bosszuálló gazemberek ezek a nemzeti (horog)keresztények…

Így gondoltam, bizony… De aztán megnéztem máshol is a hírt, például a 24.hu-n. És ott is megrendelés olvasható…

Csak nem az eredeti (azóta megváltoztatott?) MTI-szöveg mechanikus átvételéről van szó? Mert az e és az ü betűk elég távol vannak egymástól a klaviatúrán is… És 17 óra 3 perckor még a megrendelés olvasható mindenhol, ahol korábban is…
Ha az MTI követte el ezt a blaszfémiát, de azóta javította, akkor erről miért nem értesítette utólag azokat, akik átvették..? Ahogy azt szokták..?

Akár így, akár úgy: a nyavalyás szándékosság egyértelmű – hiszen az eredeti történet annyira közismert, hogy a véletlen kizárható. A „vétlenek” esetében pedig a gyalázatos gondatlanság döbbenti meg az embert. A hvg.hu és a 444.hu azért elkerülte ezt az otrombaságot.

Kapcsolódó

https://varosikurir.hu/a-magyar-hang-jobban-fogy-mint-a-magyar-idok-itthon-nem-vallaljak-a-nyomasat/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük