A hosszú hétvége idején és az ünnepre tekintettel, az elkövetkező napokban az 1956-os forradalomról szóló írásokat közlünk, úgy, ahogy azt annak idején egy hat esztendős kislány megélte. Az ő élményei az író, Felvidéki Judit élményei, amelyeket afféle naplóként írt meg, Egyszer volt, hol nem lesz című könyvében.


A vak is látja

Most jó, szophatom az ujjam, mert modell vagyok. Andris engem rajzol a vázlatfüzetébe. Nem szabad forgatnom a fejemet. Nyugodtan bámulhatok magam elé, közben hallgatom, amit a felnőttek beszélnek. Nagypapa és Nagymama vitatkozik. Mami és Papi a fürdőszobába menekültek.

Nagymama szerint apámat idegesíti az ő beszéde. Nagypapa nem mondja erre, hogy ugyan fiacskám, így hát igaz. Nagymami azt fejtegeti, hogy talán mégis jobb lett volna, ha nem lakik együtt a család, ha a fiatalok inkább külön maradnak, mert így mindig van valami konfliktus. Én még egyet sem találtam a lakásban, ezért megkérdezem, hogy hány ló húzta a konfliktust. Andris felröhög, de Nagymamiék meg se hallják a kérdésemet.

Konflis és konfliktus az kettő, nem ugyanaz

Ne beszélj butaságokat, javít ki a bátyám. A konflist húzzák a lovak. És a konfliktust? Azt nem húzza senki. Az vagy van, vagy nincs. És most van? Igen. Amikor vitatkoznak, meg veszekednek, akkor van. Értem már a különbséget. Baján konflis van, azzal utazunk az állomásról az alvégre, a bajai nagymamához. Pesten meg konfliktus van, mert nálunk gyakran áll a bál. Jó, hogy Andris már tíz éves, mert tőle sokat tanulhatok. De miért mondja, hogy itt áll a bál, amikor nem táncol senki? Nem értem.

Andris rajzán is cumizom, ő nem szólt rám, bezzeg Nagymami szekírozott miatta, hogy nahát, hogy fogsz mutatni a képen, de Andris meggyőzte, hogy neki direkt ez a póz tetszik. Már mindenkit lerajzolt többször is, amióta be vagyunk zárva a lakásba. Nagypapa számlatömbjeit is mind telerajzolta, mert elfogytak a rajzlapok. Nagymami kartondobozokat vágott fel, mondván, hogy a hátukra lehet firkálni. Én is szeretek színezni, ha Andris rajzol nekem állatokat. Némelyik szebb, mint a trafikban kapható kifestő füzetek. Ceruzával kiszínezhetem, de az a baj, hogy satírozás közben mindig kifutok a vonalból. Radírozni nem merek, mert összegyűröm a papírt. Volt, hogy ki is lyukadt. Nagypapit szoktam megkérni, mert ő olyan ügyes. Andris füzetében is ő csinálja a javításokat. Kis pengével ki tudja kaparni a tintával írt betűket és számokat is úgy, hogy senki nem veszi észre.

A csak az csak

Mondhatom, nagy tudomány! Csúfolódik Nagymami. Na, azért a háború alatt jól jött az én tudományom az egész családnak. Vagy tévedek? Na, jó! Persze!  De azért korábban emiatt kerültél dutyiba. Ezzel bezzeg nem hencegsz! Nem emiatt fiam, hanem miattad, mert eljárt szád ott, ahol nem kellett volna! Na, jó, inkább nem mondok semmit a gyerekek előtt. Jobb is. Mi az a dutyi? Börtön, dünnyögi Andris. Mi az a börtön? Ahova bezárják az embert. Miért zárják be? Mert bűnös. Miért bűnös? Csak. A csak az csak. Már tudom, hogy ha ezt a választ kapom, akkor nem lehet tovább kérdezni, és nem is érdemes. A csak, azt jelenti, elég.

 

Andris legszívesebben egész nap rajzolna, olvasna, hegedülne, de Papi nem hagyja, azt mondja, tanuljon, mert mindent el fog felejteni, azt a keveset is, amit már tud. Számtanpéldát ad fel neki, meg tollbamondást diktál, és az egyszereggyel szekírozza. Mami versekkel gyötri, hogy olvassa el többször hangosan, mert csak úgy lehet megtanulni. Nagymami nem érti, miért kell tanulással kínozni szegényt, ha egyszer úgysincs iskola, de Papi szerint muszáj tanulni, ha vinni akarja valamire az életben. Ha buta marad, kanász lesz belőle. Ezt akarja Anya? Mi az a kanász? Disznópásztor kislányom. Akkor ő terelheti a malacokat?  De jó!

Nagymaminak semmihez sem volt kitartása

És máris elképzelem Andrist a mezőn, sok-sok malaccal. A bajai Nagymaminál igazi disznók vannak az ólban. Nyáron a bajai Nagypapival mi etettük őket moslékkal és herét is hoztunk nekik, kis húzós szekérrel. Andris azt mondta, hogy a kanász egész nap heverészhet a mezőn, neki az nagyon tetszik. Nagymami jót nevetett ezen, de Papi azt mondta, hogy Andris még kanásznak sem lenne jó, mert lusta disznó. A tanuláshoz lehet, de nézd, milyen szorgalmasan rajzol, védi Nagymami. Én mondom neked fiam, hogy ez a gyerek kimagaslóan tehetséges, még nagy festő lehet belőle!

Anya csak bízza rám a gyerek jövőjét! Majd beviszem a banki szakkörbe a munkáit, s ha ott úgy látják, hogy érdemes, akkor beíratjuk. Még, hogy érdemes-e? A vak is látja, hogy egy Rembrandt! Na, persze, volt kitől örökölnie. Pisti is remekül rajzolt, de Apu nem vette komolyan! Sajnos. Pedig Imre, Apu bátyja, tudjátok, aki kiment Amerikába, neves grafikus lett ám! Ő jegyzi az Unicum plakátot. Jól mondom, Béla? Igen fiacskám. Na, ugye? Aput is kivitette volna magához, de ő inkább engem választott, igaz? Akkor még nem ismertelek. Mindegy. Hát nem éppen. Pisti is szépen hegedült, ahogy Dezső bátyád megmondta, muzsikusnak született. Csak nem volt olyan szorgalmas, mint anyátok, ahogy én sem.

 

Hiába, nekem sem volt kitartásom semmihez. Tanulatlan fruska voltam a négy elemimmel, mégis nagy álmokat kergettem. Felszöktem Miskolcról Pestre, hogy színésznő legyek. Ezt már hallottuk Anya! Nincsen valami újabb lemez? Mondjad, mondjad! Kérlelem. Beiratkoztam Rákosi Szidi tanodájába. Mórikáltam magam, énekeltem, a művésznő valósággal belém szeretett. Csinos kis pofi voltam, butuska is, de annyira azért nem, hogy észre ne vegyem, milyen susmus folyik a kulisszák mögött. Hogy valójában mi a siker ára! Fúj! Öreg bankárokkal akarta megfizettetni a tandíjamat, na persze nem a két szép szememért. Egyiknek, másiknak be is mutatott. Még mit nem! Mamikám engem úgy nevelt, hogy a szegény lánynak az erénye az egyetlen hozománya. No, hiszen!

Feszül a húr

Szegény Apu meg is kapta, egyebet nem! Igaz Bélám? De azóta százszor meg is bánta. Vagy tévedek? Na, most miért hallgatsz? Nincs igazam? Dehogynem. Neked mindig igazad van, mert igazad kell, hogy legyen. De most azt mondom, elég legyen! Nagypapi feláll, és kimegy a szobából. Papi is követi. Mami meg csak annyit mond, Anyukám ne feszítsd tovább a húrt. Ezt megint nem értem, mert nem látok a Nagymami kezében húrt, de nem merem megkérdezni, mert nagyon nagy a csönd.

Andris már nem rajzol engem. Megint belebújt a könyvébe, pedig megígérte, hogy játszani fog velem. Ölébe mászom, ráncigálom a könyvét, szeretném elvenni tőle. Húzom, cibálom. Csak akkor hagyom abba, amikor a könyv néhány lapja a kezemben marad. Megijedek, mert ezt nem akartam, de Andris ezúttal nem haragszik, ragasztószalaggal visszailleszti a helyére. Rajzolj nekem mozit, kérlelem, s nem kell kétszer mondanom. A könyv lapjainak szélére gyorsan, sebesen rajzolni kezd. Én meg pörgethetem a lapokat, s megelevenednek a kis figurák, rohan az autó, fut a pálcika emberke, repül az esernyő, lánctalpakon gurul a tank, ágyúcsöve ide-oda fordul, s tüzel a levegőbe. Andris összes tankönyvének a széle össze van firkálva. Jövőre hatéves leszek, iskolás! Nekem is lesznek könyveim! Pereghetnek a filmek! Csak addig meg ne haljunk, ránk ne dőljön a ház! Néha úgy félek, amikor hallom az ágyúzást és a puskaropogást.

Gurul a spulni

Nagymami is fél, mint én. Két napja kint ül az előszobában, télikabátban és kalapban. Kesztyűt is húzott, és a retiküljébe beletette az összes iratát. Ha jönnek, ő feladja magát. Vigyék el, jobb lesz úgy. Ő már mindenre felkészült. Lőjék agyon, még egyszer nem bírja ki azt a sok megpróbáltatást, bujkálást és megaláztatást. Aludni se jön be a szobába.

Mamiék nem engednek ki hozzá, azt mondják, ez egy újabb hóbort, majd megunja. Nagypapa óránként próbálja meggyőzni, hogy ennek semmi értelme, hogy őt nem akarja elvinni senki. Ha valakit elvihetnek, az csak ő lehet, mert ő zsidó, és mindig a zsidókkal kezdik. Erre Nagymama felsír, és sikoltozni kezd, hogy akkor ő is megy vele, mert Nagypapa nélkül nem akar élni, még akkor sem, ha olyan csúnyán viselkedett vele olyan hosszú ideig. Ezt már megbeszéltük, fiacskám, túl vagyunk rajta, próbálja Nagypapa győzködni, de hiába. Nagymama felvette a spulnit és most le akarja tekerni egészen negyvenhatig, amikor Pisti elhagyta az országot. Akkor Nagypapa jobbnak látja, ha kint hagyja Nagymamit egyedül, mert neki semmi kedve újra végighallgatni a felhánytorgatott dolgokat.

Nagymami fél

Pisilnem kell. Ilyenkor kimehetek, és odabújok Nagymamihoz. Kérlelem, hogy jöjjön be a szobába, mert ott meleg van és velem nem játszik senki. Fülembe súgja, hogy ő nem jöhet be, mert jönnek érte. Tudja, hogy Pisti küld érte valakit és kiviteti magához, és ő ki is megy, itt hagy minket, és akkor majd megtudjuk, mit is jelentett ő nekünk. Én kérem, hogy engem is vigyen magával, mert én is szeretnék teherautón utazni. Nem lehet! Veszélyes! Az is lehet, hogy útközben lelövik, de ő már azt sem bánja, csak ebből az országból kerüljön ki élve vagy holtan, mert igaza van Pistinek, ebből az országból már nem lesz énekes halott, itt már fű nem terem, pedig mennyire bízott benne, ő aztán úgy hitt az új világban, a kommunizmusban és még mi mindenben, amit itthon prédikáltak apám elvtársai. Egyik lábamról a másikra állok, mert már nagyon kell, sőt érzem is, hogy szivárog a bugyimba, de úgy ölel, szorít, hogy már nem bírom tartani és bepisilek. Nagymami undorodva lök el. Szégyellheted magad! Nagylány létedre még mindig bepisilsz!

Ismerős hangok

Éjjel Nagymama ágyában alszom, Andris a fotelágyban. Az előszobából behallatszik Nagymami hortyogása. Nagypapa betakarta egy pléddel, sámlit is csúsztatott a lába alá. Mamiék a fürdőszobában gramofonoznak, régi lemezeket hallgatnak. Nagypapa olvas. Éjszakákat olvas át, biztos ettől olyan okos. Már harmadszorra ébredek fel a fényre, mert pont a szemembe világít a lámpa, de nem merek szólni, mert a sötéttől még jobban félek. Csengetnek. Nagymami sikítva rohan be, hogy itt vannak, érte jöttek! Apám is felbukkan az ajtóban. Akkor meg, mit hisztériázik Anya, nem erre várt? Nagymama átmászik a bútorokon és bebújik Nagypapa íróasztala alá. Én is jobbnak látom, ha eltűnök a dunna alatt. Ne nyissátok ki! Ne nyissátok ki! – nyögi az asztal alól. Ugyan, Anya!


 

Papi kimegy, ő a legbátrabb ember. Dermedten várunk a szobában. Kilesek a dunna alól. Andris békésen alszik. Nagypapa köntösébe bújik és rágyújt egy cigarettára.  Az előszobából ismerős hangok hallatszanak be. Apám nyomában testvérbátyja jön, Pista batya, csomaggal a hóna alatt. Mindannyian megkönnyebbülünk. Másnap Mami kalácsot süt és kenyeret, és egy hétig  nem kell babot enni. Nagymami már el is felejtkezett őrhelyéről. Azt mondja, esze ágába sincs elmenni, menjen az, akinek vaj van a fején, aki disznólkodott. Ez nagyon tetszik nekem, a vajas fejű ember, meg a sok disznóság, hurka kolbász, szalonna. Meneküljön csak a sok reakciós, volt ávós és antiszemita. Majd bolond lesz miattuk bajba keverni az egész családját, és különben sem tud ő már nélkülünk élni, és mi sem nélküle, bár ezt nem mondta senki, de ő a hallgatást így értelmezi.

Felvidéki Judit: Egyszer volt, hol nem lesz / részlet

Egy hatéves kislány emlékei 1956-ról: Babot babbal

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét