Ateista életem során két pappal kerültem személyes kapcsolatba. Donáth László evangélikus lelkésszel és a 2015-ben elhunyt Paskai László katolikus bíborossal, nyugalmazott Esztergom-budapesti érsekkel. A hozzá fűződő emlékeim talán megvilágítják, miért is őrzöm meg emlékét, miért is becsültem sokra. Meg azt, miért tartom annyira időszerűnek, hogy ismét közzé tegyem halálát követő írásomat. Paskai László hitének méltó és igaz képviselője volt, nem olyan, mint a nagy egyházak papjai (tisztelet a kivételnek!), akik pénzért mindenre képesek.


[mnky_ads id=”10551"]

Nem sokkal a rendszerváltás előtt, a Pest Megyei Hírlap olvasószerkesztőjeként olasz testvérlapunk meghívására Umbriában töltöttem egy hetet. Rómából hazafelé, a repülőn, egy papi civilbe öltözött férfi mellett ültem. Természetesen elkezdtünk beszélgetni. Hétköznapi dolgokról. Kérdésére elmondtam, mi a foglalkozásom, hol voltam és miért. Abból sem csináltam titkot, hogy ateista vagyok. Ő pedig elárulta, hogy a pápa budapesti látogatását előkészítendő járt a Vatikánban.

[m[mnky_ads id=”10552"]p>

Sok mindenről beszélgettünk: vallásról, ateizmusról, a Hit Gyülekezet (akkor még nem volt elismert egyház) tevékenységéről, arról, hogy milyen sok fiatalt szoktatott le a kábítószerről. Csodák csodája, nem volt vita közöttünk, mindenről hasonlóan gondolkodtunk. Amikor látta, hogy a repülőn kapott csokit elteszem, felajánlotta az övét is, mondván, két gyerekem van, ne legyen gond, hogy egy szelet csokoládén kell osztozniuk.

Közben engem meg folyamatosan kínzott, hogy ismerős a beszélgető partnerem, és egyszerűen nem tudok rájönni, hogy ki ő. (Persze, ha a miséző ruhájában lett volna, rögtön rájövök.) Aztán, amint landoltunk Ferihegyen, már gyanítottam, hogy ki lehet, mert a repülőgép lépcsőjéhez gördült egy nagy fekete autó és elvitte magas rangú pap ismerősömet. Másnap az Állami Egyházügyi Hivatal illetékese hosszas rábeszélés után elárulta, hogy bizony Paskai bíborossal utaztam együtt.

Azonnal hívtam az érsekséget. Elmondtam Paskai László titkárának, hogy ki vagyok, hogy a bíboros úrral együtt utaztunk Rómából haza. Engedélyt kértem – lévén, hogy amúgy is karácsony előtt voltunk – a beszélgetésünk közlésére. A következő nap jelentkezett a titkár, elmondta, hogy semmi akadálya az írás megjelenésének. A bíboros úr – akinek üdvözletét tolmácsolta – csupán azt kéri, hogy a lapszámból, amelyben a cikk megjelenik, küldjünk egy példányt. Szokatlan és megtisztelő volt, hogy nem akarta megjelenés előtt látni, mit ír róla egy ateista, akinek nagy élmény volt a közös út, mert megismerhette a pap, a bíboros mögötti hétköznapi, igaz embert, aki minden tiszteletet megérdemel.


Elküldtem az újságot. Szinte postafordultával meg is érkezett a köszönő válasz, amit a mai napig őrzök. Isten áldását is kérte a családomra és rám az új évben. Tartok tőle, ezt nem kellett volna. Ez a kívánság az ateistára fordítva hatott, és „magammal rántottam” tizenegy kollégámat. Ugyanis a rendszerváltás után – baloldaliságunk miatt – a magyar sajtóban elsőként minket rúgtak ki munkahelyünkről. De erről mégsem Isten és Paskai bíboros tehetett…

[mnk[mnky_ads id=”10553"]

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Marha igaz ember volt csak kár, hogy besúgó volt és nem igaz ember. Akárcsak Orbán aki szintén besúgóként ténykedett.

  2. Ő a bizonyíték, hogy igaz embert is be lehetett szervezni. Ée biztosan mindíg igazat jelentett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét