Sorting by

×

Egy igazán izgalmas interjú, egy igazán izgalmas magyar milliárdosal

Brazília egyik legnagyobb fintech cégét vette meg a magyar társalapítású brazil ingatlanportál, a több mint 3 milliárd dollárra értékelt Loft. Pencz Máté társtulajdonosnak saját befektetési alapján keresztül több száz vállalkozásban van részesedése világszerte, a Loft vezetőjeként pedig júliusban Magyarországon puhatolózott munkaerő-ügyben, és európai terjeszkedés esetén egy budapesti Loft-iroda létrehozását sem zárta ki. Háromnapos itt tartózkodása alatt a Forbs.hu készített  interjút vele arról, mit láttak egykori lakóhelyén, a Havanna-lakótelepen a gyerekeivel, mi a véleménye a magyar startup-ökoszisztémáról, és hogy az Erős Pistán kívül mit vitt haza magával São Paolóba.

Nem rejtőzne, nem perelne, mondja az interjú elején

Forbes.hu: Megnézted a magyar Forbes idei listáját a leggazdagabb magyarokról és azt mondtad, hogy saját értékelésed szerint te is benne lennél az első ötben, ami azt jelenti, hogy körülbelül 250 milliárd forint a magánvagyonod. Viccesen hozzátetted, hogy amúgy is fonyódi lakcímkártyád van, oda vagy bejelentve. Mi a véleményed a gazdaglistákról, jó ezeken rajta lenni? Mit tudsz a leggazdagabb magyarokról?

Pencz Máté: Én büszke lennék rá, mert a nulláról kezdtük a Loftot, és így alakult, jól ment, én nem perelnék be senkit, hogyha igazat mondanak, igazat írnak. Egy ilyen pozíció jó az országnak, jó az ökoszisztémának, jó lenne például Magyarországnak is, ha az első ötben több vállalkozó lenne, aki azért van rajta, mert valamiféle világsikert csinált. Mert az gyakorlatilag azt jelenti, hogy olyan terméket vagy szolgáltatást kellett letenni az asztalra, ami ténylegesen javítja az emberek életét, a fogyasztók kérik és keresik azt. Világsikert nem tudsz csinálni úgy, hogy valami nem stimmel. Ahhoz, hogy valami akkora legyen, tényleg kell, hogy működjön.

Forbes.hu: Mi a helyzet a brazíliai listával, ott be tudod magad pozícionálni?

P.M.: A brazil listán nagyjából 50-60 dollármilliárdos van. Hogy én pontosan hová kerülnék ott, azt még nem néztem, de úgy sejtem, jövőre már rajta lehetek.

Forbes.hu: Az ingatlanok el- és bérbeadásában egyre inkább teljes szervízt kínáló Loftot 2018-ban alapítottátok, és mostanra több mint 3 milliárd dollárra értékelik. Most Brazília egyik legnagyobb fintech cégét vettétek meg. Mit lehet tudni erről a tranzakcióról?

P.M.: Egyre inkább próbáljuk a Loftot úgy kiépíteni, hogy az egész ingatlanvásárlási vagy –bérbeadási tranzakciót és az azon kívül lévő legóblokkokat is egyre inkább hozzáépítjük. Ha összehasonlítod mondjuk egy ingatlan.com-mal, ahol csak kilistázza a kínálatot, és összekapcsol egy ingatlanossal, addig nálunk megtalálod a lakást, de azonkívül a tranzakciót, az átírást, az egész hivatali folyamatot le lehet zárni, sőt a finanszírozást, a hitelezést, és a biztosítást is, tehát mindent, egy one-stop-shop modell felé megyünk. Egy nagy legóblokk hiányzott, ez pedig a biztosítás, ezért vettük meg a CredPago-t, az egyik legnagyobb brazil biztosító céget, ami ház- és bérletidíjbiztosításra koncentrál, és piacvezető a kezes nélküli bérlések piacán. Ez egy 200 millió dolláros tranzakció volt, az egész céget megvettük: részben Loft-részesedést kaptak 3,2 milliárd dolláros értékelésen, részben pedig készpénzt.

Most az a prioritás, hogy fenntartsuk a minőséget

Forbes.hu: Mik a hiányzó legókockák még a full service-hez?

P.M.: Vannak még legókockák, de a legnagyobbak már megvannak. Most az a prioritás, hogy fenntartsuk a minőséget és növeljük a piaci részesedésünket az egyes legókockákon belül. A CredPago több mint 500 városban működik, Brazílián belül gyakorlatilag minden városban, így rajtuk keresztül is próbáljuk majd másik városokba vinni az egész platformot.

Forbes.hu: Brazíliában melyik városok jönnek?

P.M.: Júniusban indultunk Belo Horizontéban, és még az idén jön Porto Allegre, tehát délre koncentrálunk. 2022 végéig a 10 legnagyobb városban ott akarunk lenni Brazíliában. Közben Mexikóban, azon belül Mexikóvárosban is terjeszkedünk, ami önmagában egy két Magyarországnyi, húszmilliós piac.

Dolgozunk egy magyar irodán

Forbes.hu: Korábban mondtad, hogy magyar munkatársakat is toboroztok home office-ba, és később egy magyarországi Loft-iroda sem kizárt.

P.M.: Igen, dolgozunk egy magyar irodán, de nincs még konkrét dátum. Az utóbbi 2-3 hónapban több mint 200 új munkatársat vettünk fel a Lofthoz, majdnem ezren vagyunk már, elsősorban a technológiai területre keresnénk magyarokat is: programozókat, termékmenedzsereket. Próbálom jobban megérteni a magyar rendszert, közelebbi kapcsolatba kerülni a magyar ökoszisztémával és egy kicsit hidat is építeni Brazíliával, és a mi befektetőinkkel a Szilícium-völgyben.

Forbes.hu: Hogyan látod, mennyire integrálódott a magyar startupvilág a globális ökoszisztémába?

P.M.: Azt látom, hogy sok programozó van itt Magyarországon, nagy a potenciál, de nincsenek meg annyira a hidak Dél-Amerikához, Amerikához, nem annyira nyitott a világra, mint mondjuk a berlini vagy a brazil ökoszisztéma.

Forbes.hu: Mi hiányzik Magyarországon ehhez?

P.M.: Az az érzésem, hogy leginkább a nagyobb nyitottság hiányzik a befektetések, a kockázati tőke felé, és hiányzik kicsit a vállalkozókedv is, hogy még több vállalkozó, startup legyen. Látom, hogy sokat változott ez az utóbbi években, de nincsenek olyan magyar startupok, amik európai vagy világszinten ismertek lennének. Nem látom azt, hogy miért ne lehetne több magyar által kezdett startup, ami nagyobb szinten tudna növekedni. Emellett több európai és amerikai befektető is kellene, aki meg akarja ismerni az itteni cégeket. Most, hogy itt vagyok, programozókkal is interjúztam, és azt látom, hogy a rizikóra való nyitottság még kisebb, tehát ha valaki aközött kell döntsön, hogy elkezdi a saját cégét vagy alkalmazott lesz egy itteni cégnél, akkor nagy eséllyel utóbbit választja. Most elsősorban próbálom kicsit jobban megérteni a piacot és hogy hogyan lehetne itt összeállítani egy nagyobb irodát egy európai terjeszkedés keretében, ahol nemcsak programozók vannak, hanem az európai támogató tevékenység.

(Olvassa el a teljes interjút a forbes.hu-n!)

Erről jut eszünkbe

interjú

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.