Connect with us

Ez a nap

Egy nap krónikája

Megosztás

Magyarország területén 2019. január 17-én a rendőrök 43 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 15 súlyos és 27 könnyű sérüléssel végződött.

zebra-rendor

A szolgálatot ellátó állomány összesen

182 személyt fogott el, közülük 44 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 78 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 199 személyt állítottak elő, köztük 105 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 120 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 39 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 5 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük