Connect with us

Kerítésen innen

Egy „pizzányi” szeretet

Megosztás

A Kéretlen Figyelem Nők Debreceni Közéleti Egyesülete a már hagyományos karácsony másnapi ebédosztás mellett, idén első alkalommal, műsorral egybekötött jótékonysági pizzapartyra hívott meg, több száz nehéz sorsú debreceni és bagaméri kisiskolást, óvodást.

pizzaparty
Megosztás

A Kéretlen Figyelem Nők Debreceni Közéleti Egyesülete a már hagyományos karácsony másnapi ebédosztás mellett, idén első alkalommal, műsorral egybekötött jótékonysági pizzapartyra hívott meg, több száz nehéz sorsú debreceni és bagaméri kisiskolást, óvodást.

Ezzel csatlakoztunk ahhoz a nagyszerű nagykanizsai kezdeményezéshez, ahol idén már hetedik alkalommal várták a gyerkőcöket a pizzapartyra – számolt be Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület elnöke

Ahhoz, hogy több száz gyermeket vendégül láthassunk

adományok összegyűjtésére volt szükség. Ezért felhívással fordultunk minden jóérzésű felebarátunkhoz, hogy ki-ki tehetsége szerint anyagilag is járuljon hozzá ehhez a nemes ügyhöz. Az anyagi támogatás mellett természetesen örültünk a szaloncukornak, gyümölcsnek, üdítőnek, minden felajánlásnak – folytatja a beszámolót.

Az emberek adakozó kedve meglepett bennünket. A vártnál jóval nagyobb összeg érkezett a számlánkra. Így az eredetileg tervezett debreceni jótékonysági esemény mellett Bagaméron, Hajdú-Bihar megye egyik legszegényebbek lakta településén is megszerveztük a pizzapartyt. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a csütörtöki rendezvényekhez. A közösségi oldalunkon hamarosan nyilvánosságra hozzuk, mire költöttük az adományokat. Minden beérkezett fillérrel elszámolunk, hiszen így tisztességes.

Mozgalmas nap után vagyunk.

Délelőtt Bagaméron, 60 óvodáskorú kisgyermek várta, hogy talán életében először pizzát egyen. A gyermekek karácsonyi műsorral készültek, majd izgatottan várták a pizzát. Köszönjük a bagaméri Biztos Kezdet Ház munkatársainak, az óvodai dolgozóknak a segítségét a jótékonysági rendezvény előkészítésében.

Csütörtök délután Debrecenben, a Hotel Aranybikában 250 gyermek volt a vendégünk. Mintegy félórás műsor után, került sor a várva várt eseményre. A gyermekek izgatottan álltak sorba, s várták, hogy hozzájussanak a finomsághoz. Óriási volt a zsivaj, nem volt könnyű rendet tartani. De a gyermekek öröme, csillogó szeme mindent kárpótolt. Sokan jöttek oda hozzánk, hogy ugye lesz jövőre is pizzaparty, mert nagyon jól érezték magukat. Hála az eseményt támogató Fornetti Magyarországnak, még repetát is tudtunk a gyerekeknek adni.

Ünnepi menü Debrecenben – december 26-án nem éheznek a rászorulók

Az igazi meglepetés elmenetelkor várta a gyerkőcöket.

Mindannyian egy-egy ajándékcsomagot kaptak. Benne szaloncukor, játék, vagy könyv. Egy kis kedvesség, a szeretet jegyében.

Jövőre újra megpróbáljuk, talán sikerül a megye még több településén jótékonysági pizzapartyt szerveznünk. Hiszen nincs annál nagyobb öröm – nemcsak karácsony előtt-amikor a gyerekeket boldognak, önfeledtnek látjuk. A kicsik és a nagyobbak felhőtlen boldogságát látva, a mi szívünk is megtelt melegséggel. Ilyenkor látjuk, hogy van értelme annak, amit már több éve csinálunk. még akkor is, ha ezzel nem váltjuk meg a világot, sajnos nem tudjuk megszüntetni hazánkban a gyermekéhezést, a szegénységet. Valljuk, amit Teréz anya mondott:

„ Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük