Connect with us

Kerítésen innen

Egy új sorozat a lejtőn – Hazatalálsz(?)

Megosztás

Most nyilván sokan gondolják, de jó nekem, hogy ebben az országban a legfőbb gondom egy nem túl sikeres sorozat a TV2 Hazatalálsz című opusa, de nincs igazuk.

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Kár lenne érte

Persze hiba lehet az is, hogy nem került elő egyetlen igazán gonosz szereplő sem, nincs a sorozatnak Jockey Ewingja, (lásd Dallas). Látszik, hogy a Jaskó Bálint alakította Raja karakterét szánták a főgonosznak, ám az alkotók mintha sajnálnák  igazán „összegonoszozni”. Alighanem ezért  nem tud létrejönni a filmművészet feltalálása óta a legfontosabb találmány, hogy

minél erősebb és gonoszabb a rossz, annál izgalmasabb a jóval vívott harca, mert az emeli meg igazán az utóbbit minél nagyobb ellenfelet küzd le.

Rajának viszont legalábbis az eddigi részekben csak az nem mond ellent, aki nem akar. Úgy néz ki, mintha nem ő tartaná kézben a szálakat, ahogy elvárható lenne egy ilyen sorozattól, hanem a szálak mozgatnák őt. Erre  a helyzetre mondhatnám, ha esztéta és nem csak egy néző lennék, hogy érdekes kísérlet, de nem az.

Szerintem kicsit korai lenne még annyira elszürkülnie a sorozatnak, ahogy az a Jóban Rosszban esetében történt, jegyezzük meg, az a széria is Várnagy Előd, (+ Damu Roland) a rossz fiú karakterének eltünésével került lejtőre, az utána következő évek csak az elhúzódó agóniát jelentették.

Drukkolok a karaktereknek és megszemélyesítőiknek.

(Erről írtunk ma!)

 

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse