Connect with us

Banánköztársaság

Egyetemeink elrablása után a parlamentben

CT, Mok,
Megosztás

A többség által elfogadott lélegzetfojtó aljasság másnapján együtt ünnepelt a „parlament” a magyarlakta romániai településeket is érintő autópálya kapcsán.

Hirtelen megint mindenki „tisztelt” lett

A bűnöző, tolvaj stb. képviselők nyilván eltakarodtak valahová…

Ünnepelték a kormány által (is) képviselt nemzeti célokat, a magyar-magyar kapcsolatok erősödését.

Félreértés ne essék: minden ilyen esemény üdvözlendő. Együtt lelkesedni azonban az egyetemeinket (is) elrabló bűnszervezettel most már végképp nem kellett volna. És nem lett volna szabad mintegy „megfeledkezni” arról, hogy bármerre vezetne az az út, mindenfelé laknak románok is, néhányan… Mégpedig évszázadok óta – a velük való jobb kapcsolat is üdvözlendő…

A téma kapcsán különösen lelkes egyetértését fejezte ki Gyüre Csaba (Jobbik). Az általa magasztalt „nemzetpolitikai” célokkal egyetértett például Keresztes László Lóránt (LMP) frakcióvezető is.

Avítt ostobaság

Gyüre Csaba „nemzetpolitikailag” emelkedett hangulatában a következő fordulattal élt: „A jelenlegi csonka hon…”

És a betyárokkal közösen lelkesedő ellenzéki képviselők egyike sem reagált erre az idejét múlt ostobaságra – a hallgatás pedig, mondják, beleegyezést jelent… Több mint 100 évvel Trianon után, EU-tagságunk 17. évében…

Nem, nem hiszem, hogy az ellenzék egyetértett ezzel a sületlenséggel; ezzel az ellentétes és ellenséges érzelmeket, indulatokat fölkeltő irredenta hülyeséggel. Legalábbis – remélem – nem mindenki…

parlament

Mindenesetre érdekes, hogy ilyesmi ellenzékből elhangozhat, és senki sem teszi szóvá. Aztán csodálkozunk azon, ha román nacionalisták akadályozni próbálnak minden kapcsolatbővítést, legalábbis a jelenlegi kormánnyal.

És elgondolkodhatunk azon, vajon hány meg nem beszélt, tisztázatlan ellentét feszíti szét az egységes ellenzéket. És azon is, hogy egy kis „nemzetpolitikai” akármi elégséges ahhoz, hogy a parlamenti ellenzék és a kormánypárti bűnszervezet tagjai, mintha mindent felejtenének, „tiszteltnek” mondva a másikat, egymásra találjanak…

Kapcsolódó

parlament

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük