Connect with us

Kerítésen innen

Egymilliárd a semmiért

Megosztás

Finta József megtervezte a Müpa és a Nemzeti Színház közé a kongresszusi központot. Most a kormány rendelt oda egy rendezvénycentrumot. A szakma kiakadt.

Megosztás

Finta József megtervezte a Müpa és a Nemzeti Színház közé a kongresszusi központot. Most a kormány rendelt oda egy rendezvénycentrumot. A szakma kiakadt, a költség újabb 150 millióval nő, a háttérben pedig Orbán Ráhel kapcsolati hálója sejlik fel. 

Egy apa mindent megad a lányának

Szombaton kétszer is műsorra tűzik, de még így is telt házzal futnak ezekben a napokban a Recirquel Újcirkusz Társulat előadásai a Művészetek Palotájában. A Müpa Fesztivál Színháza még félezer embert sem tud befogadni, és egy mozgalmasabb, tágabb perspektívát igénylő produkció számára a 750 négyzetméteres színpad is szűkösnek bizonyulhat. Márpedig a társulat vezetője és egyben koreográfusa, Vági Bence tágasabb tereket is meg tud tölteni az újcirkusz különleges látványelemeivel, ahogy azt a kormányfő lánya, Orbán Ráhel pártfogoltjaként a budapesti vizes-világbajnokság záróünnepségén is bizonyította. Úgy tűnik, a Recirquelnek már nem kell sokáig összehúznia magát: a kormány inkább kidob egy egymilliárd forintért elkészült tervet, csak bővülhessen a Müpa rendelkezésére álló terület.

Finta József nem érti

A kabinet egy hónapja úgy kötelezte el magát az üzleti- és azon belül a konferenciaturizmus támogatása mellett, mintha nem is tudna róla, hogy három éve már megbízott egy tervezőirodát egy kongresszusi központ megálmodásával. A 2015-ös közbeszerzésen a Finta és Társai Építész Stúdió kapott lehetőséget, hogy a Millenniumi Városközpontban, vagyis a Müpa és a Nemzeti Színház mellé megtervezzen egy 4-5 ezer fős kongresszus befogadására is alkalmas épületet. „Nem tudom értelmezni a döntést, de nem mondtam le róla, hogy megépüljön az ország számára rendkívül fontos kongresszusi központ” – mondta a HVG érdeklődésére Finta József építész.

Az új kormányhatározat az elkészült kiviteli tervekről szót sem ejt, ellenben megbízza az illetékes minisztereket, hogy gondoskodjanak egy 3-4 ezer fős rendezvényközpont (nem kongresszusi vagy konferenciaközpont!) tanulmánytervének elkészítéséről, méghozzá ugyanoda, a Millenniumi Városközpontba, és a Művészetek Palotájával összehangolva. A Müpa vezérigazgatója, Káel Csaba ugyancsak ahhoz a körhöz tartozik, amelyben a rendezvényszervezésből diplomázott Orbán Ráhel is osztja tanácsait a magyarországi turizmus irányítóinak.

Miután pedig a Müpát a kormány egyik legtöbbet foglalkoztatott építésze, Zoboki Gábor tervezte, közbeszerzési kötelezettségek ide vagy oda, a bennfentesek már tudni vélik, hogy az újabb épület kitalálását is Zobokira bízzák. Már csak azért is, mert a kormányhatározat szerint a tervezéskor ki kell aknázni a két épület közös üzemeltetésében rejlő előnyöket.

Nem mindegy!

Jókora felzúdulást okozott a konferenciaturizmusban utazó szakmabeliek körében a kormány önkényes döntéshozatala és a kormányhatározatban szereplő rendezvényközpont kifejezés. 15-20 éve egyetértés van abban, hogy létrejöjjön egy olyan helyszín Budapesten, amely otthont nyújthat a világ legrangosabb kongresszusainak, például a jómódú és költekező orvosokat megmozgató konferenciáknak.

A rendezvényszervezők, az utazásszervezők, a beutaztatók és a szállodaszövetség sok hónapon át egyeztettek a Finta Stúdióval. Ennek eredményeként a mérnökök éppen olyan épületre kapták meg az engedélyt, amilyet a turisztikai szakemberek szerettek volna – és amely gyökeresen különbözik a rendezvényhelyszínektől.

Egy kongresszusi központnak egyszerre kell akár 4-5 ezer férőhelyes plenáris ülésteremmel rendelkeznie, valamint összességében ugyanennyi résztvevő befogadására alkalmas szekciótermekkel, gyakorlatilag bármilyen bontásban. Az elkészült tervek alapján egy négyezres, két darab kétezres terem és több tucat olyan helyiség épülne, amelyek egyenként száz ember befogadására alkalmasak. A konferenciák résztvevői jellemzően a helyszínen étkeznek, tehát a kongresszusi központokban szükség van helyi konyhára is, amely 4-5 ezer ember egyidejű kiszolgálására alkalmas.

Egy rendezvényközpontban viszont a catering mellékes szempont. Egy koncerten untig elég, ha a folyosón van büfé, lehetőleg szeszes itallal. A konferenciára érkezők ugyanakkor megtöltik a város szállodáit, és esténként, némi shoppingolás után, az éttermekben, szórakozóhelyeken múlatják az időt.

Egymilliárd-ötvenötmillió forint mehet így a szemétbe

A HVG érdeklődésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közölte, hogy ennyit fizettek ki Fintáéknak az elkészült tervekért. Arra a kérdésre, hogy mi lesz ezekkel a rajzokkal, az MNV azt válaszolta, hogy „végleges kormányzati döntés egyelőre nem született”, a Miniszterelnökségen pedig válaszra sem méltatták a megkeresést.

A kormányfő mindenesetre már utasította a pénzügyminisztert, hogy adjon 150 millió forintot az üzleti turisztikai fejlesztési program kidolgozására és a rendezvényközpont tanulmánytervének elkészítésére. A munkában részt vevő minisztereknek együtt kell működniük a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, amelynek Orbán Ráhel az egyik tanácsadója.

A kormány budapesti építkezéseiről, terveiről részletes összeállítást olvashat a HVG csütörtökön megjelent számában.

(Forrás: HVG)

Kapcsolódó

Tiborczné Orbán Ráhel a legbefolyásosabb nők között – és, ha apuka bukik?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük