Egymillió forint hiányzik Évának ahhoz, hogy 21. századi műlába legyen

A közelmúltban megismerkedtem egy vidéki városban élő édesanya kálváriájával. Megdöbbentő a történet, könnyek nélkül nehéz végigolvasni. Nagyné Rucz Éva sorsában benne van minden, ami napjaink Magyarországára jellemző.

Éva egyike azoknak a magyar embereknek, akiket meg kellene védenie az Orbán-kormánynak, de mégsem teszik meg

A magyar egészségügy még az “átkosból” él, nincs pénz a fejlesztésekre, a gyógyításra, az emberi életet jobbító orvosi segédeszközökre. Az emberibb élet megteremtésére messze nem jut elég közpénz.

bl.: Éva 46 éves, három gyermekes édesanya, egy alföldi településen él. 2015-ig viszonylag rendes mederben folyt az élete, a betegségek nem kímélték, de az igazi baj akkor kezdődött.

Nagyné Rucz Éva: 2015 -re már 2-2 szív és agyi infarktuson voltam túl. Azonban ezen a nyáron fordulatot vett az életem, egyik napról a másikra elkezdett fájni a lábam minden előjel nélkül. Olyan típusú nő vagyok, aki elég jól bírja a fájdalmat, de ekkor olyan csapott le, amire nem tudtam nem odafigyelni. Mikor már ott tartottam, hogy nem bírtam csak két lépést tenni bementem a helyi kórház SBO ügyeletére. Mindenféle vizsgálatot csináltak a lábat ultrahangozták is, a diagnózis, nincs trombózis, így haza is engedtek. Mindeközben a lábam továbbra is egyre jobban fájt, elküldtek A-tól Z-ig mindenféle orvoshoz, de senki nem talált semmit. Ez év őszén át kerültem a megyei kórház ér sebészetére érfestésre. A három napra tervezett bent létből több hét lett. Nehéz visszaemlékezni erre az időre, mert a fájdalomtól nem önmagam voltam.

Egyszerű, és rutin beavatkozásnak indult, és katasztrófa lett belőle

N.R. É.:A szubintenzíven feküdtem, itt ismerkedtem meg a morfin jótékony hatásával. Nem is nagyon emlékszem arra a pár napra. Arra viszont élesen, amit a doki mondott s mutatott. Kb 8.-10 cm-es alvadt vérdarabokat szedett ki a térdhajlatból illetve közölte bármikor elveszíthetem a lábam. Azt hiszem, az volt az a pillanat mikor a lelkem összeroppant ott és akkor nem tudtam képes leszek- e felállni,vagy végig csinálni mindent. Ekkor már nem éreztem a lábfejemet… Mi lesz a gyerekeimmel, hogyan boldogulunk? Van- e értelme élni tovább, mind ezek megfogalmazódottak bennem. Mind emellett napi szinten aggódtam a legkisebb gyerek miatt, mert már csak ketten laktunk együtt. Nem tudtam kiskamaszként /12 éves volt/ hogyan éli meg az anyja szenvedését. Hogyan fogja feldolgozni?

Rendszedresen “kiütve”

bl: Mi történt a különböző vizsgálatok után?

N.R. É.: Magam se hittem volna, hogy közel egy év kellett ahhoz, hogy kiderüljön, van egy genetikai véralvadási problémám. Ekkor betársult a szív gyógyszereim mellé a véralvadásgátló is, plusz anti- depi gyógyszerek, amik rendesen kiütöttek.

Ebben az időben már marékszám szedtem az altató-nyugtató kombót és így is csak napi 3-4 órát tudtam aludni, de azt is hogy.

Megálltam a támlás szék mögött azt fogva állva ringattam el magam sokszor arra eszmélve, hogy a földön kötöttem ki.

Ebben az időben rendszeresen látogattak az orvosi ügyeletről, vagy a mentő vitt kórházba. És igen, nagyon-de nagyon közel jártam ahhoz, hogy gyógyszerfüggő legyek. Itt jelzem 5 hónap telt el eddig. És akkor jött a vasalódeszka, sikeresen belerúgtam melynek következtében lett egy vízhólyagszerűség a jobb nagy lábam ujján és éreztem, hogy vége a dalnak… így is lett!

Amputáció vagy halál!

bl.: Következett az egyik lábának amputációja….

N.R.É.: Elkezdett üszkösödni a lábam, a hideg őszben papucsban jártam, mást nem tudtam felhúzni. Napról-napra egyre csúnyább lett és egyre jobban tombolt a fájdalom. A szerencsém csak az volt, hogy száraz gangrénám volt, ami nem volt büdös, mint cukorbetegség esetében. Írattam ki ortopédia cipőt, hogy védjem a lábam, de mire elkészült nem volt mire felhúzni. Hetek alatt kiderült, mit tudnak tenni és Én mit tehetek.

Tömören: Amputáció vagy Halál!

Azt hiszem jól döntöttem. És eljött december 21. Délután 4-kor toltak be a műtőbe itt volt utoljára négy végtagom. Szerintem erre halálomig emlékezni fogok, ráhúzták a sárga zsákot a lábamra, és elkezdtem üvölteni, és most azonnal altassanak el, mert úgy éreztem felgyújtották a lábam, pedig csak a levegő elől lett elzárva. Pár perc múlva én is messze jártam.

Élet a műtét után

bl.: A műtét után elképzelni is nehéz, milyen lelkiállapotban elkezdődött a rehabilitáció.

N.R.É.: Eljött a nap, végre megkaptam az ideiglenes lábat. Ami 1 év után tönkre is ment. Azt valahogy sikerült olyannak megcsinálni, hogy megtudtam vele tanulni járni, ami királyság volt. Bár azt, hogy felkellett a hasra csatolni, nem igazán díjaztam, mert a hurkáimba be vágott rendesen, de hordtam. Jelzem, itt figyeltem fel a rendszer hiányosságaira.

Kérni szerettem volna házi segítségnyújtást az illetékes szervtől, ahol közölték, csak VÁRÓLISTÁRA tudnak tenni!!

Igen jól hallja. Hát kösz akkor megoldok mindent, mint eddig. A lelkem itt még egy öklöst kapott… a műtét után eltűntek mellőlem az emberek, és nem értettem miért? Hisz csak “alkatrész” hiányos lettem, de ugyan az a dilis csaj, aki addig voltam. A gyerekek egész jól fogadták a dolgot, olyan jókat tudtunk röhögni a nyomoromon. A csonk szépen gyógyult a lelkem annál nehezebben. Én, aki örökké mentem, most a négy fal közé voltam szorítva egyedül. A kicsi tartotta bennem a lelket, éreztem miatta kell erősnek lennem. Közben azért, hogy nehogy jól érezzem magam el kellett menni az albérletből. Semmit nem találtam, ami jó lett volna és meg tudtam volna fizetni. Így egy volt kocsma helyiségbe költöztünk, ivóvíz nélküli és fürdőszoba nélküli, felfűthetetlen helyiség volt. Egy országos szervezet segített a költözésben azzal a kijelentéssel, hogy nyugi max. 2 hét és találunk mást.

Ebből a 2 hétből lett több mint egy év!

Ez idő alatt a gyerek az utcáról hordta a vizet télen, ha befagyott a közkút, akkor szupermarketból hordtuk haza a vizet. Már itt laktunk mikor elkészítették a végleges protézist. Egyszerűen 2 év alatt nem tudták jól megcsinálni. Közben mert az élet nagyon jó móka mester, újabb kórházi „tréfában” részesített. 2017.január elején olyan hasfájásom lett, hogy a végén a mentő vitt kórházba. Megnyugtattak minden rendben, biztos a rántott karfiol a ludas… 10 napos folyamatos bent lét alatt, kaptam intravénás fájdalomcsillapítót, de semmit nem használt, már megkaptam, hogy mit hisztizek!! Én?? Aham, ez szó olyan messze van tőlem, mint Makóhoz Jeruzsálem. A 10. napon olyan fájdalom tört ,azt hittem a hüvelyem keresztül kiszakad mindenem. Az ügyeletes doki leküldött hasi röntgenre, ahol kiderült, levegő van a belek között. Pillanatok alatt a műtőben voltam, ahol életmentő műtét keretében 50 cm vékonybelet távolítottak el, és sztómát kaptam..

Életminőség javulás, ugyan már!

bl.: Újabb hónapok teltek el, az életminősége nem javult egy szemernyit sem

N.R.É.: Jött a “szatyros” élet, amit megint a kicsi nyert meg magának, akinek meg kellett tanulni kicseréli a sztóma zsákot, egyszer se kellett élesbe. Nem érdekelt, hogy tasak az oldalamon zörög, ÉLEK!! Ez a lényeg. Így 6 hónapig egyáltalán nem tudtam a műlábat felvenni, mivel a zacsit nyomta volna. Sebaj, akkor neki futunk harmadjára is járni tanulásnak. Részemről ment is volt a dolog, a láb valahogy nem akart jó lenni. Dörzsölt a csonkon, nyomott. Egy kedves férfi ismerősöm kérésére válaszolva, milyen mikor nyom, annyit mondtam, képzeld, el milyen érzés lenne, ha valami fél napon keresztül nyomná a golyóidat. Kedves férfi olvasók, gondoljanak bele….

bl.: Közel egy éve felvillant egy lehetőség, csak jelenleg ez elérhetetlen Éva számára

N.R.É.: Rengeteg videót megnéztem a neten, beszéltem több gyártóval, forgalmazóval, hogy melyik lenne nekem jó. És megtaláltam, az én álom lábamat, 7 millió forintért. Az önrész kb. 2 millió forint. Igen,

itt vidéken egy ház, egy autó ára. Nem OEP támogatott.

Méltányossági kérelmet adhatunk be rá, de nem garancia, hogy megkapom. Első körben elutasították a méltányossági kérelmemet, egészségügyi állapotom miatt. “Szerencsémre” mind a kardiológus mind az érsebész azt mondja terhelhető vagyok. Sőt…

Megint nem maradt más, mint a közadakozás

N.R.É.: Bár tudtam, hogy nem egyszerű, de a nyilvánossághoz fordultam segítségért. Keresek 7000 embert, aki 1000 forinttal támogatna, hogy meglegyen a lábam. Nagyon sok ismert embernek elküldtem a kérésemet, de süket fülekre találtam. Oké, kisember vagyok nagy álommal, de EMBER vagyok. Nem értem az embereket, nekünk ez nem luxuscikk lenne az ÖNÁLLÓ ÉLETET jelentené!! És itt nem csak magamért beszélek. Hány és hány riport van, hogy nem kapnak megfelelő protézist. Hány és hány ember marad a kerekesszék foglya, mert nem megfelelő a protézis. Vajon a kormánynak miért nem érdeke növelni a rá adható keretet? És igen is, nem vagyok hajlandó feladni, hogy meglesz a láb. Úgy gondolom teljes így az életem, a jó lábbal még teljesebbé tehetem, és mindazt a személyes tapasztalatot, amit eddig szereztem még több emberrel tudnám megosztani és segíteni őket.

bl.: Miközben küzd a korszerű műlábért, aktív közéleti munkát is végez

N.R.É.: Több szervezetnél önkéntes vagyok, részt veszek az országban egyedülálló kezdeményezésekben. Negyedik éve csinálom, a Fogadj el! napot, egy össz fogyatékossági rendezvényt. Ahová érintett embereket hívok meg, mert fontos számomra a hitelesség. Két éve nyáron meg tanultam úszni Tavaly kiharcoltam, hogy akadály mentesítsék az uszodát. Nagyon sok olyan embert ismerhettem, meg akiket a lábatlanságomnak köszönhetek, amiért hálás vagyok.

bl.: Az „utolsó szó” jogán, mit kér az olvasóktól, miben tudunk segíteni?

N.R.É.: Szeretném hinni, ennyi idősen is esélyt kapok egy emberibb életre. Arra, hogy szabadon bemehessek bárhová, elutazhassak bárhová. Ehhez, nem kell más az akaratomon kívül, csak egy 21. századi láb protézis.

De egyedül nem megy, hogy ki tudjam fizetni az önrészt.

Hálás vagyok mindazoknak, akik eddig is nyomon követték a velem történeteket és biztatnak :) Hálás vagyok mindenkinek, aki eddig segített, így az önrész fele hiányzik már csak ami kb. 1 millió forintot jelent.

Kedves olvasó! Csak gondolj bele, neked rutin átlépni egy küszöböt, nekem kihívás. Szeretném, ha nekem is újból rutin lehetne. Köszönöm, hogy hisztek bennem!
Segítesz??

Jelen helyzetben Évának a protézis olyan, mint Zentének a drága gyógyszer

Március végén érfestést és értágítás végeztek a bal lábán. A leletei alapján, nem műthetőnek minősítették az orvosok. Illetve olyan kockázattal járna, hogy a bal lábát is amputálni kell. A korszerű műláb tehermentesíthetné a „jobb”, bal lábat is, így Éva esélye megmaradna egy teljesebb életre. A tét emelkedett, most már nem csak a lábprotézise megléte a cél, hanem a bal lábának a megmentése is.

Aki szeretne segíteni abban, hogy Nagyné Rucz Éva esélyt kapjon egy jobb élethez, így teheti meg:

Számlaszám: 11773339-01466087-00000000
Nemzetközi számlaszám: HU91117733390146608700000000
OTP Bank Swift azonosítója (BIC):OTPVHUHB
OTP Orosháza, Nagy Jázmin Laura (a lányom)
Paypal: fogadjel01@gmail.com

Szörényi Levente és Bródy János

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük