A Párbeszéd továbbra is tiltakozik az Orbán-kormány hajléktalanokat sújtó intézkedése ellen –mondta a párt társelnöke a Párbeszéd ételosztási akcióját beharangozó vasárnapi sajtótájékoztatón.


Az állam helyett segítenek

Szabó Tímea emlékeztetett arra, hogy hétfőn tartják világszerte az emberi jogok világnapját, szerinte azonban Magyarországon nincs ok az ünneplésre.

Az ellenzéki politikus az elmúlt hetek legelkeserítőbb intézkedésének nevezte a hajléktalanokat sújtó rendeletet. Kijelentette, hogy Párbeszéd már ötödik esztendeje az állam helyett nyújt segítséget a fedél nélkülieknek. Minden évben az emberi jogok világnapjától kezdve tavaszig hetente egyszer minden hétvégén a párt aktivistái több száz adag meleg ételt osztanak ki a rászorulók között.

Emberek millióit döntik nyomorba

Szerinte az Orbán-kormány az elmúlt kilenc évben folyamatosan bontja le a jogállamot és dönti nyomorba a magyar emberek millióinak életét. Úgy látja, hogy egyre nehezebb Magyarországon a megélhetés, a kormány pedig nem segít a lecsúszottakon, inkább olyan jogszabályokat érvényesít, amellyel segítség helyett börtönbe zárják a hajléktalanokat.

Hangsúlyozta: a kormány az elmúlt években meghozott intézkedéseivel – köztük az egykulcsos adó bevezetésével – a vagyonosokat részesítette előnyben. Kiemelte, hogy a mostani intézkedései során pedig a munkavállalók kerültek sorra. Elvették a cafeteriát, csökkentik az éves szabadságnapok számát, és be akarják vezetni a 400 órás túlóra éves keretet is, amellyel heti plusz egy nap ingyen munkára kényszerítik a magyar munkavállalókat – mondta.

„A Párbeszéd a legmesszebb menőkig tiltakozik ez ellen a bánásmód ellen, és nem hagyja, hogy egyre többen éljenek szegénységben és olyan kilátástalan helyzetben, amelyben az államra nem számíthatnak” – tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Tarlós gyakorlatilag biztos fagyhalálba kényszeríti a hajléktalanokat

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét