Connect with us

Kiemelt hírek

„Egységben Magyarországért”, de miféle egységben, milyen országért? – Az embernek az a benyomása, MZP saját támogatói ellen harcol

Megosztás

Márki-Zay Péter bejelentette a „választáson” induló, hat vagy hét pártból álló szövetség nevét: „Egységben Magyarországért” . Ez a név „kellően” semmitmondó, akár hazugnak is mondható.

márki-zay
Megosztás

Márki-Zay Péter bejelentette a „választáson” induló, hat vagy hét pártból álló szövetség nevét: „Egységben Magyarországért” . Ez a név „kellően” semmitmondó, akár hazugnak is mondható.

Hogy kell értelmezni?

Nem igazán érthető, legalábbis számomra, hogy mit miért mond az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Mond persze olyasmit is, amivel egyet lehet érteni, és olyasmit is, amin lehet értelmesen vitatkozni. Ám olyan hangsúlyos üzenetei vannak, amelyek érthetetlenek vagy egyenesen tolerálhatatlanok. Hogyan kell értelmezni például azt az állítását, miszerint az ellenzék nagy eredménye, hogy „elsüllyesztette Orbán Viktor kishajóit” a migránsozástól a cigány- és melegellenességig? Ez nevetségesnek volna mondható, ha nem kellene sírni rajta – hiszen senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy a Fidesz bármikor újra cigányozhat, ha azt hasznosnak tartja, miközben az ország zeng a migráncsozástól és a buzizástól, és folytatódik a „Brüsszel” elleni uszítás is, Soros pedig mindig készenlétben van…

Nem „kishajók” ezek, hanem Orbán fő kampányüzenetei

Az „ellenzék” semmit sem ért el, semmit sem „süllyesztett el” azzal, hogy a Fideszt „visszamigráncsozta”, „visszabuzizta”. Pontosabban nem is az „ellenzék” vallott kudarcot, hiszen Márki-Zay egyszemélyes műsora bukott meg, mégpedig úgy, ahogy azt többen is előre megmondták!

Ugyanez állítható arról a gyurcsányozásról, amelyet a korábbinál valamelyest burkoltabban folytat.

És akkor itt van a mostanában naponta emlegetett árulók ügye

Nincs értelme finomkodni: az árulózás nyilvánvalóan szétveri az állítólagos ellenzéki egységet, ráadásul – hadd legyek jóindulatú! – valami egészen bornírt dolog. Azt mondja Márki-Zay, hogy ismeri, s ha kell, meg is nevezi őket, mert nem viheti el senki áruló szárazon…

Ahhoz képest, hogy az ellenzékben állítólag egység van, nekem ez a szöveg minősíthetetlen fenyegetésnek, zsarolásnak tűnik – miközben azt sem tudhatjuk meg, van-e bárki is, aki érintve érezheti magát. Csak azt tudhatjuk, hogy amíg MZP meg nem nevezi őket, mindenki gyanúsnak mondható: az is, aki nem gyanús…

Ha az ellenzékben nyüzsögnek az árulók, de annyira, hogy folyton róluk kell beszélni, fölvetődik a kérdés: mi értelme van annak, hogy MZP kínlódjon, harcoljon velük..? Miért nem hagyja magára a nyilvánvalóan vesztes társaságot? Míért akar velük együtt veszíteni..?

Ha meg arról van szó, hogy MZP sem tud meglenni képzelt ellenséggel vívott harc nélkül, ha valamiért mindenáron le akar számolni az „árulókkal”, akkor az a kérdés, miért nem szabadulnak meg tőle a támogatói… Mire várnak?

Az embernek az a benyomása, MZP saját támogatói ellen harcol

Azt gyanítom, hogy ez az egész szöveg a nagyrészt MZP képzeletében létező „kiábrándult fideszesek” megnyerését szolgálja. Ami engem illet: a múltkor láttam egy ilyet, de lehet, mégsem az volt…

Az embernek az a benyomása, MZP saját támogatói ellen harcol. Márpedig ha nem tudja vagy nem akarja őket megnyerni, akkor távozzon, minél előbb.

„Egységben Magyarországért” – ez az ellenzék „választási” neve. De milyen egységről beszélhetünk, ha a táborban nyüzsögnek az árulók? Mit kínálhat ilyen egység az országnak?

Egyáltalán: miről beszél ez az elnevezés? Az ellenzék egységéről? Vagy a lassan, de indokoltan elfeledett „99 százalékról”?

Hamis ez is, az is.

A Demokratikus Magyarországért

Ha én adhatnék nevet az összefogásnak („összefogásnak”?), olyat adnék, amely tudomásul veszi az ország mély megosztottságát, és a polgárokat valamelyest orientálja.

Demokratikus Magyarországért – valami ilyesmit gondolnék.

De a rengeteg „árulóval”..? Akkor gondolkodjék a fene…

Mindenesetre a mai helyzet az, hogy MZP beszél, gyakran érthetetlen dolgokat, a pártok meg jobbára hallgatnak. Ez a legbiztosabb út a nemrég még nyerhetőnek tűnt választás elvesztéséhez: a szereplők kölcsönösen kompromittálják egymást.

Eközben Orbán!

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Pingback: MZP főbűne a szereptévesztés - Ez nem szerelem, ez politika! - Városi Kurír

  2. Dr.Surányi Jenő

    2021.12.27 07:29 at 07:29

    „Az embernek az a benyomása, MZP saját támogatói ellen harcol”. És ez vica-verza is igaznak tűnik! Annyian ostorozzák MZP-t az ellenzéki oldalról, hogy az már veszélyesen sok. Többnyire nímandok, miként ez már megszokott Magyarországon.

  3. Váradi GYula

    2021.12.27 09:37 at 09:37

    IEz mind igaz sajnos .Én eszt már leirtam Klárikának.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük