Kerítésen innen
Egyszerű Fidesz-matek: 2,5 milliárdot adok, szavazatokat kérek
Újabb szavazatvásárlást jelentett be a kormány, és most sem teltek meg az utcák a tiltakozók tömegével. Ezúttal 2,5 milliárdot adott a felhatalmazásunk nélkül. Rezignáltan vesszük tudomásul, hogy a pénzünket arra költi Orbán és csapata, hogy hatalmon maradhasson.
Tudja, hogy ez Önnek mennyibe fáj?
Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára nem sokat cicózott, felszólította a megajándékozott a székelyföldieket, hogy a 2,5 milliárd közpénznyi támogatásért cserébe
vetessék fel magukat a magyarországi választások névjegyzékébe, és döntsék el, melyik politikai közösség segített a legtöbbet. Az áprilisi választásokon a kormánypártok is segítséget kérnek az erdélyi választóktól.
– tudósít szemrebbenés nélkül a nemzeti MTI.
A sajtótájékoztatón, amin Soltész a sikeresen megkötött üzletről beszámolt, elmondta a lóláb takargatása okán, hogy a támogatási összegről az elmúlt hetekben döntött a magyar kormány, amivel a székelyudvarhelyi fiatalok helyben maradását szeretnék elősegíteni. Hozzátette: sok Kárpát-medencei beruházást támogat a magyar állam, de ezek sorában Székelyudvarhely az egyik kiemelt támogatott. Az államtitkár szerint az erdélyi magyar történelmi egyházak olyan közfeladatokat látnak el, amelyekkel segítik a magyarság megmaradását, iskoláikban olyan fiatalokat nevelnek, akik Romániának is hű állampolgárai lesznek.
Gálfi Árpád polgármester és a támogatott intézmények vezetői is köszönetet mondtak a magyar államnak. A polgármester elmondta, Székelyudvarhely az utóbbi évtizedekben nem kapott ilyen jelentős támogatást. Az MTI kérdésére a polgármester megjegyezte: 2017-ben a város költségvetése mintegy 90 millió lej volt (6,1 milliárd forint), a román adótörvények változása következtében azonban 2018-ban mintegy tízmillió lejjel (700 millió forint) csökkennek a város bevételei.
Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere hozzátette: a város nem fogja beérni az anyaországi támogatással. Ezek mellett a román költségvetésből és az EU pénzforrásaiból is minél több támogatást próbál megszerezni.
(Forrás: MTI)
Szerző
8 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?
Ejrópaji érték
2018.01.14 15:27 at 15:27
felhatalmazásunk nélkül ?
….má csak az érdekelne hogy ti kik vagytok ?
Bogád László
2018.01.14 15:57 at 15:57
A nép!
osszián
2018.01.14 16:09 at 16:09
„…iskoláikban olyan fiatalokat nevelnek, akik Romániának is hű állampolgárai lesznek.”
Mindezt az adómból.
Remek.
Eztán mindig erre fogok gondolni, ha sokallom a levonásokat, meg az áfát.
Ejrópaji érték
2018.01.14 16:29 at 16:29
lol…mint rákosiék
Bogád László
2018.01.14 18:17 at 18:17
szerinted ki ad felhatalmazást a kormánynak, rákosiék?
Ejrópaji érték
2018.01.15 03:53 at 03:53
nem az a kisebbség aki ellene szavazott
Bogád László
2018.01.15 08:10 at 08:10
A választók egyike sem valaki ellen, hanem valaki mellett szavaz. Olyan rubrika nincs, hogy „őt nem”. Akik a kormányra szavaztak 2014-ben, azok mindössze 2.234000 ember szavazott, vagyis a szavazók kisebbsége.
Ejrópaji érték
2018.01.16 07:07 at 07:07
akkor a feleannyi libsi szavazó vagy a feleannyi jóbikos a többség