Ez a nap
Együttműködésre hívta az MSZP és a Momentum a magyar ellenzéki EP-képviselőket

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Momentum Mozgalom javasolja, hogy a nyolc magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselő alakítson kerekasztalt, amelyben folyamatos együttműködésben tudják a szakmai munkát, valamint a hazai és európai politikai érdekeket képviselni – közölte Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő Brüsszelben, Cseh Katalinnal, a Momentum Mozgalom EP-képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A nyolcak ereje
Ujhelyi az Európai Parlamentben magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: látva azt, hogy van nyolc olyan európai parlamenti képviselő, akik az európai Magyarországért szeretnének küzdeni, jóval szorosabb együttműködést kell kialakítaniuk a különböző frakciókban ülő magyar EP-képviselőknek.
Mint mondta, ennek érdekében az MSZP és a Momentum nevében felkeresik a Jobbik és a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőit. Az összefogás megsokszorozott ereje által eljuthat a képviselők szava Magyarország érdekében az uniós parlament bizottságaihoz, össze tudják hangolni a törekvéseiket a környezetvédelemtől az iparpolitikán, a külügyeken keresztül az emberi jogi kérdésekig – húzta alá.
„Mi Magyarországot, a hazánkat akarjuk képviselni a mi Európánkban”
– fogalmazott.
Egy dolog biztos: együtt kell tudni képviselni a haza érdekeit és az európai értékeket – tette hozzá Ujhelyi István.
Magasabb fokozatba kell kapcsolni
Cseh Katalin nyilatkozatában aláhúzta: a választóktól arra kaptak felhatalmazást, hogy megmutassák Európában, van egy másik, egy tisztességes, európai és demokratikus Magyarország. Kijelentette, a képviselt ügyek a haza, Európa ügyei, amelyek érdekében „magasabb fokozatba kell kapcsolni”.
Fontosnak nevezte, hogy ennek érdekében a következő öt évben, a kulcskérdéseket illetően, pártpolitikai ellentéteket félretéve, közösen lépjenek fel azok a magyar képviselők, akik
„hisznek Európában, hisznek a jogállamban, akik úgy vélik, hogy Magyarországnak az Európai Unión kívül nincsen jövője”.
A kezdeményezéssel reményt kívánnak adni mindazoknak, akik választási lehetőség hiányában nem mennek szavazni, akik feladták, hogy változás következhet be Magyarországon – tette hozzá Cseh Katalin.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Tovább megy -egyelőre nem sok sikerrel- a ‘bedőlt’ kormányablakok helreállítása – Hétfőn üzemszünet
- Gárdony nem alkuszik, újabb 3 fideszes képviselő helyére 2 VITE-indulót és 1 függetlent választottak
- Kingkong Bélának Pécsett volt szatócsüzlete a Teréz utcában – Cseri László szerint a világ….
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 14., hétfő
- A Tisza-kongresszus után – Magyar Péter is elkezdett ‘nemzetizni’, pedig, hogy unom már!
- Ejnye Mandiner, ezért tartunk el? – A Telex „utánad járt” és nem hiába tette….
- Ez gyors volt! Az Orbán-Lévai házaspár ‘népgépen’ Brüsszelbe ment és Párizsból jött meg
- Ujhelyi István: hódolat után torzulat
- ‘Mikor lett a mikrofonból póráz?’ – A régvolt rockerek: Pataky és Nagy Feró figyelmébe….
- Szanyi Tibor: agyonverések és hullarablás