Connect with us

Kerítésen innen

Éhes? Meghívjuk, legyen a vendégünk! – Ételosztás Debrecenben

láthatatlan magyarország
Megosztás

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élőket.

Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel, friss kenyérrel várunk minden rászorulót

Az ételosztás ideje: 2019.október 27. /vasárnap/, 11.00-12.00 között
Helye: Debrecen, Petőfi tér

A közleményből…..

A szegények, az elesettek támogatása egy közösség erejét mutatja. Meggyőződésünk, hogy nem lehetünk közömbösek azok iránt, akik nem a élet napos oldalán foglalnak helyett, akik önhibájukból, vagy anélkül mindennapos küzdelmet vívnak a talpon maradásukért. Valljuk, jobb adni, mint kapni. Örülünk, hogy adhatunk, mert tudjuk bármelyikőnk élete alakulhat úgy, hogy segítő kézre, egy emberi szóra, támaszra van szüksége.

Úgy gondoljuk, hogy Teréz anya pontosan megfogalmazta, az emberi lét igazi értelmét:

„Életünk végén nem a diplomáink alapján leszünk elbírálva, vagy hogy mennyi pénzt szedtünk össze, vagy hogy milyen dolgokat valósítottunk meg. Hanem aszerint leszünk elbírálva, hogy: „Éhes voltam és te megetettél, fáztam és te ruhát adtál, nem volt fedél a fejem fölött és te befogadtál.”

Kérünk minden jóérzésű honfitársunkat,

– ha erre lehetősége van – akár anyagi támogatással, gyermekjátékokkal, őszi, téli ruhákkal, cipőkkel segítse a nélkülöző felnőttek és gyermekeik megvendégelését. Higgyék el, adományuk jó helyre kerül, nagyon sok rászoruló embertársunk számára szerezhetünk közösen örömet.

Minden segítséget, támogatást, felajánlást hálásan fogadunk.

Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig, 09.00-16.00 óra között az alábbi telefonszámokon jelezheti: 52/ 476 405, vagy 20/ 460 32 53. / Ezen a számon hét minden napján elérhetőek vagyunk./ Miden adomány jó helyre kerül, sajnos sok a nélkülöző, nincstelen magyar ember a térségünkben is.

Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma : Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802.
Kísérőszöveg: Ételosztás – 2019.

Az adományokat az ételosztás napján is jó szívvel várunk

Aki segíteni szeretne, október 27.-én, 10.30-tól megtalál bennünket Debrecenben, a Petőfi téren, az aluljáró előtti területen.

Tiszta szívből hisszük, amit XVI. Benedek pápa fogalmazott meg:

„Egy társadalom emberiességének legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével.”

Tudjuk csepp a tengerben amit immár több mint hét éve teszünk, de talán anélkül a cseppek nélkül, sekélyebb lenne a tenger.

Debrecen, 2019. október 24

Tisztelettel
Tukoráné Kádár Ibolya

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük