Connect with us

Kerítésen innen

Éjszaka a parlamentben: az egyetemek „félmaszek, félállami” átrendezése és a műanyagmizéria volt a téma

parlamentben
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

A változtatás termékdíjat vezetne be egyes műanyagzacskókra is

Az újrahasznosítható műanyagokra nem tér ki az az uniós szabályzat, amely átültetését az előterjesztés tartalmazza – ismertette.

Az államtitkár a műanyagipart az egyik leggyorsabban fejlődő iparágnak minősítette, amit támogatni kell.

E célból létrejön a hazai műanyagipar fejlesztését célzó műanyagipari tudományos klaszter a vállalkozások és a tudományos élet bázisán, amelynek feladata stratégia kidolgozása, és javaslatok megfogalmazása lesz.

Vita az egyszer használatos műanyagok betiltásáról

Dudás Róbert (Jobbik) azt mondta, támogatják a kormány javaslatát, még ha azt nem is tartják kielégítőnek. Hangsúlyozta, nem értenek egyet azzal, hogy a kabinet eredeti szándéka ellenére a vékony, úgynevezett kiflis zacskók mégis forgalomban maradhatnak, mivel pont ezekből a csomagoló anyagokból fogy a legtöbb.
Az ellenzéki politikus magasabb, darabszám alapú termékdíj bevezetését javasolta ezekre a zacskókra, emellett látszatmegoldásnak nevezte a biológiailag lebomló műanyag csomagolóanyagok forgalmazását, mivel ezen cikkek újrahasznosítása nem megoldott.

Juhász Hajnalka (KDNP) elmondta, a műanyag nagy mennyiségű és ésszerűtlen használata elleni fellépést a fenntartható környezeti állapot és az uniós követelmények is indokolják. Kiemelte, az indítvány megfelelő felkészülési időt biztosít a gyártóknak és forgalmazóknak arra, hogy jól alkalmazható helyettesítő termékekkel váltsák ki a műanyag csomagoló anyagokat.

Gurmai Zita (MSZP) úgy fogalmazott, az emberiség óriási lemaradásban van a hulladékkezelés területén, ezért elkerülhetetlen az egyszer használatos csomagolóanyagok betiltása, azok fém-, fa- vagy üveg alapú termékekkel történő helyettesítésével.
A szocialista politikus aláhúzta ugyanakkor, hogy ez a folyamat semmilyen formában nem veszélyeztetheti magyar családok megélhetését, vagyis a változások nem járhatnak bércsökkenéssel, elbocsátásokkal. Ennek megoldása nem könnyű, ezért az MSZP átgondolt intézkedést vár a kormánytól – tette hozzá.

Oláh Lajos (DK) közölte, frakciója tartózkodni fog a javaslat szavazásakor, mivel azt jelentős visszalépésnek tartják a kormány eredeti előterjesztéséhez képest.
Hangsúlyozta a parlamentnek inkább azt az indítványt kellene megszavaznia, nem pedig a mostanit, amelyet a gazdasági érdekcsoportok „kiheréltek”.

Schmuck Erzsébet (LMP) szintén jelentős visszalépésnek nevezte a kormány mostani javaslatát, ezért felszólította a kabinetet, hogy térjen vissza eredeti terveihez és valóban vessen véget a „műanyagzacskók világának”. Az ellenzéki politikus zsákutcának nevezte a biológiailag lebomló műanyagzacskók alkalmazását, mivel azoknak szerinte megvalósíthatatlan a szelektív begyűjtése.

Tordai Bence (Párbeszéd) szerint a „műanyaglobbi” elégedettsége azt mutatja, hogy nem a társadalmi érdekeknek megfelelő javaslat született. Elmondta, nem szeretnék, hogy munkahelyek százai szűnjenek meg, ugyanakkor elvárják a kormánytól, hogy ne csak a technológia, hanem a kultúraváltással is foglalkozzon és fektessen nagyobb hangsúlyt a fenntarthatóságra az oktatásban.

Böröcz László (Fidesz) az ellenzéki felszólalásokra válaszolva közölte,

mindenki annak örült volna, ha már most teljesen be lehetett volna tiltani a műanyag zacskókat,

azonban ez több száz magyar munkavállaló elbocsátásával járt volna, amit a koronavírus-járvány sújtotta gazdasági helyzetben mindenképpen el akartak kerülni.

Hangsúlyozta, a mostani javaslat lehetőséget ad arra, hogy az egyszer használatos műanyagokat úgy vezessék ki, hogy az ne okozzon problémát a munkaerőpiacon.

Boros Anita környezetért és fenntarthatóságért is felelős államtitkár zárszavában megerősítette, a javaslat a fenntartható fejlődés jegyében tartalmaz korszerűbb hulladékgazdálkodási előírásokat, miközben a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetre is tekintettel van.

Hazamentek a legények….

Az elnöklő Jakab István lezárta a parlament e heti második ülésnapját. Az Országgyűlés szerdán a jövő évi költségvetés általános vitáját kezdi meg.

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük