Megvan a királyi temetés időpontja: ekkor kísérik utolsó útjára Fülöp herceget

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, április 9-én elhunyt Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő férje. A BBC News értesülései szerint a királyi család már kitűzte a temetés időpontját.

Pénteken hivatalosan is kezdetét vette a nemzeti gyász Nagy-Britanniában

A Windsor-kastélynál szó szerint halomban állnak a virágok, rengetegen rótták le tiszteletüket a herceg elvesztése miatt – írja a Blikk. Eddig a herceg temetésének időpontját nem lehetett tudni, azonban a BBC News a Buckingham-palota bejelentésére hivatkozva azt írja, a királynő férjét

április 17-én brit idő szerint 15 órakor helyezik örök nyugalomra a Windsor-kastélytól nem messze lévő Szent György kápolnában.

A palota bejelentése szerint Harry Londonba utazik,

hogy részt vegyen az ünnepi királyi temetésen, amit a tévében is közvetítenek majd. A temetés során a koporsó mögött a királyi család tagjai, köztük a királynő és Károly herceg fognak menni külön.

A szertartást követően a kápolnában lévő a királyi sírkamrában, a Royal Vault-ban helyezik örök nyugalomra a Fülöp herceget. A brit állami épületek a herceg temetése utáni napon reggel 8 óráig félárbocra eresztik a nemzeti zászlót, tiszteletük jelképeként.

A palota külön kéri a nyilvánosságot, hogy a járványra való tekintettel ne vegyenek részt a temetésen

Ugyanezen okból pedig szintén ne hagyjanak virágot és egyéb tárgyakat a királyi rezidenciáknál.

Virágok helyett inkább jótékony célra ajánlják fel az erre szánt összeget

– kéri a királyi család.

Forrás

 

fülöp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük