Banánköztársaság
Ujhelyi: rohadtul elegem van a kormány kamuzásából, ezért hatósági eljárást indítok!
Számtalan alkalommal tettem fel kérdéseket, fordultam közérdekű adatigényléssel a kormányhoz a járványkezelés, illetve a vakcinabeszerzések részleteivel kapcsolatban az elmúlt hónapokban. Minderre azért volt és van szükség, mert a kormányzat hangos propagandát folytat, de eközben fontos és releváns információkat elhallgat a lakosság elől – például az oltóanyagok érkezését és berendelését illetően
Számtalan alkalommal tettem fel kérdéseket, fordultam közérdekű adatigényléssel a kormányhoz a járványkezelés, illetve a vakcinabeszerzések részleteivel kapcsolatban az elmúlt hónapokban. Minderre azért volt és van szükség, mert a kormányzat hangos propagandát folytat, de eközben fontos és releváns információkat elhallgat a lakosság elől – például az oltóanyagok érkezését és berendelését illetően – írta Ujhelyi István Európa-parlamenti képviselő közösségi oldalán.
A Fidesz vezetői és politikusai, valamint a kiszolgáló-személyzetük
(például az állami médiaholding bulvárfelelőse) konkrét állításokat fogalmaztak meg az uniós beszerzést illetően, ezekkel kapcsolatban azonban hónapok óta hiába kérek érdemi tájékoztatást a kormánytól, egyszerűen kamuznak, sunnyognak és immár konkrétan törvényt sértenek.
Közel két hónapja, február elején küldtem egy részletes közérdekű adatigénylést
az Emberi Erőforrások Minisztériumának és Müller Cecília tiszti-főorvosnak (aki a kínai vakcinaszerződés aláírójaként ezek szerint a beszállításokért is felelős személy), de az elmúlt közel hatvan napban sem sikerült érdemi válaszokat küldeniük. Ha úgy tetszik,
„nem volt jobb szövegük”.
Ez azonban több mint vállalhatatlan és botrányos, ez már konkrétan törvénysértő. A közérdekű adatigénylés menetét ugyanis az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szabályozza, nem pedig a kormány kénye-kedve.
Közel két hónapja többek között arra várok választ az EMMI-től és Müller Cecíliától, hogy:
- ki képviselte a magyar kormányt az oltóanyag-beszerzéseket felügyelő uniós irányítóbizottságban?
- emelt-e kifogást a magyar kormány képviselője az eljárás során bármikor is az uniós keretszerződés tartalmával, bármilyen részletével kapcsolatban?
- a magyar kormány részéről mely tárca, illetve kormányzati szerv a felelős az Európai Bizottság tájékoztatásában is hivatkozott, az oltóanyag-gyártókkal kötött leszállítási-logisztikai, egyedi megállapodásokért?
- mely cégekkel és milyen tartalommal kötötte meg a magyar kormány ezeket a logisztikai kérdéseket rendező megrendelő nyomtatványokat?
És ez csak pár kérdés
azokból a fontos, releváns, a kormány propaganda-kommunikációját érintő konkrét kérdésekből, amelyekre választ várok, lassan kerek két hónapja. Ehhez képest az EMMI és Müller Cecília is – nyilván egymással egyeztetve – érdektelen, valós tartalommal nem bíró választ küldött.
Azt írták:
„A vakcinák közös európai beszerzéséről szóló Európai Uniós döntések a Magyarország uniós csatlakozásáról szóló szerződésben meghatározott döntéshozatali rend szerint történtek. A vakcina beszerzéssel kapcsolatos döntéshozatal a szokásos rend szerint történt (…) A kormány minden szükséges intézkedést megtett és megtesz azért, hogy a kormányvírus-fertőzés általi járványhelyzet Magyarországot a lehető legkisebb mértékben sújtsa. A járványügyi védekezés leghatékonyabb eszköze a koronavírus elleni vakcina. Az a cél, hogy minél rövidebb idő alatt minél többen kaphassanak védőoltást.”
Rohadtul elegem van abból, hogy hülyének néznek engem és hülyének nézik a magyar embereket!
Az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként, a magyar emberek által megválasztott európai parlamenti képviselőként jogom és kötelességem kérdéseket feltenni a döntéshozóknak, a kormány képviselőinek pedig törvényi kötelezettsége érdemi válaszokat adni. Ez a pökhendi, sunyi, gerinctelen viselkedés nem marad következmények nélkül. Elég volt!
A mai nappal hatósági eljárás megindítását kezdeményezem
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál ebben a konkrét ügyben. Nem lehet, hogy minden következmények nélkül maradjon. Tényleg elég volt ebből a stílusból!
A kormánypártok teljes gőzzel nyomják a propagandát,
átláthatóságot és nyilvánosságot követelnek, de önmagukra ezt nem tartják kötelezőnek, sőt, mindössze gőgös arroganciára futja tőlük egy húszezer ember életét követelő járvány közepén. Hát, hogy képzelik ezt? A NAIH-eljárást a mai napon kezdeményezem, de nem ez lesz az egyetlen jogi és politikai lépés, amelyet megteszek. A türelem eddig tartott.
Most a védekezés és az oltás időszaka van,
én is arra kérek minden magyar embert, hogy amint lehetősége nyílik rá, adassa be magának az oltást!
De ismét világossá teszem: hamarosan eljön az a pillanat, amikor a kormánynak, a kormánypárt képviselőinek és a kormányzati szervek döntéshozóinak minden egyes lépésükkel, mondatukkal, aláírt szerződésükkel, döntésükkel el kell majd számolniuk.
Semmi nem marad következmény nélkül!
Szerző
Friss
- A nagy számok törvénye alapján ki hazudik: Lázár, vagy Vitézy közszolga?
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát